1000 nap múlva kezdődik a riói olimpia

Kisorsolták a vízilabda olimpiai selejtezőtorna csoportjait

2016. 01. 23.
Megosztás

A vízilabda Európa-bajnokság befejeztével Belgrádban tartották a férfi és női olimpiai selejtezőcsoportok beosztását. Benedek Tibor szövetségi kapitány bronzérmes együttese az Eb-8. oroszok mellett Kanadával, Franciaországgal, Romániával és Szlovákiával került azonos csoportba az olaszországi Triesztben április 3. és 10. között sorra kerülő tornán, amelyen a négy legjobb nemzeti együttes jut riói kvótához.

A két hatosból négy-négy csapat jut tovább, majd keresztbejátszanak egymással, azaz az egyik csoport első helyezettje a másik negyedik helyezettjével csap össze a negyeddöntőben az ötkarikás indulási jogért. A másodikok pedig a harmadik helyezettekkel találkoznak.

A női selejtezőtorna sorsolásán nem volt érdekelt a magyar csapat, mivel Európa-bajnoki címével biztosította részvételét a riói játékokon. A hölgyeknél is az elődöntőbe jutott csapatok vívják ki az olimpiai részvétel jogát.

A riói olimpia férfi selejtezőtornájának csoportjai:

A csoport: MAGYARORSZÁG, Kanada, Oroszország, Franciaország, Románia, Szlovákia

B csoport: Olaszország, Kazahsztán, Dél-afrikai Köztársaság, Spanyolország, Németország, Hollandia

A női selejtezőtorna csoportjai:

A csoport: Amerikai Egyesült Államok, Görögország, Spanyolország, Kanada, Japán, Dél-Afrika
B csoport: Hollandia, Olaszország, Oroszország, Új-Zéland, Franciaország, Kuba