Kiss Antal terem a Dózsa iskolában

Kiss Antal terem a Dózsa iskolában

2013. 04. 15.
Megosztás

Tatabánya olimpiai ezüstérmes atlétájáról, Kiss Antal gyaloglóról, az 1968-as Mexicói olimpia hőséről neveztek el osztálytermet a Dózsa György Általános Iskolában.

Megtudtuk, ez egy kezdeményezés a tanintézményben, amelyet a későbbiek során folytatni szeretnének és további, sikeres tatabányai olimpikonokról is neveznek majd el osztálytermeket.

Az 5.T osztály diákjai reggelente, ha belépnek termükbe, viszont olyan híres sportemberlegendáját idézhetik fel, mint Kiss Antal, aki a 'gyilkos" 50 kilométeres gyaloglásban szerezte meg a 2. helyet, a táv mellett az ellenfelekkel és a magaslati levegővel is meg kellett küzdenie.

A sportember elérzékenyülve mondta el, mennyire megtisztelő számára, hogy elsőként Tatabányán egy iskolában osztályterem hirdeti nevét. Megtiszteltetés számára, hogy a város, a tanintézmény így emlékezik rá. Reméli, hogy más tatabányai sportemberek neve is felkerül egy-egy osztályterem ajtajára, szerencsére van belőlük, pl. Gelei József, Herr Orsolya, vagy az atléták közül is többen....

A tanintézmény egyébként az atlétika utánpótlásának fellegvára, hiszen az itt dolgozó Salamon Zoltán testnevelő -edző és kollégáinak tanítványai sorra országos szintű eredményeket érnek el.

Az ünnepségen Kenézné Benyeczkó Ilona igazgatónő köszöntötte a vendégeket, köztük dr.Kancz Csaba alpolgármestert, a Magyar Atlétikai Szövetség főtitkárát, Gyulai Mártont, a Magyar Olimpiai Akadémia(MOA) főtitkárát,dr. Jakabházyné Mező Máriát, a TSC korábbi vezetőit, Sárosi Ferencet, Máj Jánosnét, Sámuel Botondot a TSC jelenlegi elnökét és persze az ünnepelt Kiss Antalt.

Dr. Kancz Csaba többek között elmondta: Jó érzéssel hallgatta a gyerekek ideillő műsorát. A kultúra és a sport közel áll egymáshoz. Milyen érdekes, a múlt héten Tatabányán még sok minden a Vértes Agórájáról szólt, most pedig a sporté a főszerep. A város jól döntött, mikor ezt a stratégiát, a sport és a kultúra fejlesztését választotta.

A szülői munkaközösség, az atlétikai szakosztály és az iskola összefogásából valósult meg ez a Kiss Antal nevével fémjelzett terem, igazi legenda Ő. Máig oktatja, neveli a tehetséges atlétákat. Kiemelte, a sport mellett fontos a tanulás, idegen nyelv ismerete. Reményét fejezte ki, hogy minél több osztályterem kapja majd meg egy-egy kiváló tatabányai sportoló nevét!

Dr. Jakabházyné Mező Mária a gyerekekre utalva elmondta, soha ne felejtsék el, honnan indultak, ha egyszer majd sikereket érnek el. Most már tagjai ők is egy több mint 10 ezer fős tagságnak, akik valamelyik neves magyar sportolóról kapták nevüket. A MOA támogatásáról is biztosította a tanintézményt.

Dr. Partali László a terület önkormányzati képviselője pohárköszöntőjében kiemelte, napra pontosan éppen 117 esztendővel ezelőtt 1896. április 11-én szerezte Magyarország első olimpiai aranyérmét, Hajós Alfrédnak köszönhetően. Tatabánya is élen jár a sport területén, hiszen az újkori olimpiákon eddig több mint 70 sporolónk vett részt, köztük Kiss Antal, aki dicsőséget szerzett a városnak.

Sámuel Botond is méltatta Kiss Antal tevékenységét, aki mára már példakép lehet a gyerekek számára. Nemcsak mint versenyző, hanem mint edző is rendkívüli sportember. Máig oktatja, neveli a fiatal tatabányai tehetséges atlétákat. Tanítványai közül többen, Urbanik Sándor, Füsti Edina is szép sikereket értek el.

Gyulai Márton az elképesztő teljesítmény hátteréről, kulissza titkairól beszélt. Mint, mondta egy ilyen történetet Hollywoodban már megfilmesítettek volna. Öröm számára is, hogy Tatabánya őrzi ezt a sportos szellemiséget.

Az ünnepségen az iskola diákjai és énekkara adott olimpiai eszmét felidéző műsort. Az esemény végén Kiss Antal alig győzte az autogramokat osztogatni - talán néhány utódnak?

(Forrás: Kiss T. József Fotók: Kiss T. József és Schaffer Tamás)