Kőbányán épülhet fel a Fradi saját csarnoka

Kőbányán épülhet fel a Fradi saját csarnoka

2013. 03. 30.
Megosztás

2014 őszére saját jégkorongcsarnoka lehet a Ferencvárosnak.

Almássy Kornél, az FTC szakosztályelnöke a Digi Sport reggeli műsorában elmondta: készült egy tanulmány, amely alapján TAO-pénzből másfél év alatt elkészülhetne a jégkorongcsapat kőbányai otthona.

„Az idén nyolcvanöt éves jégkorongszakosztálynak szüksége van egy saját jégcsarnokra, hiszen az utánpótláscsapatok hol itt, hol ott edzettek ebben a szezonban” – mondta Almássy Kornél a Reggeli Startban.

Az FTC szakosztályelnöke szerint 2014 őszére készülhetne el a létesítmény, „itt szeretnénk kezdeni a szezont”. Létezik már egy tanulmány, de még számos jóváhagyásra van szükségük. Úgy fogalmazott: „nyilván nagyon sok mindenen át kell mennie ennek a tervnek, például miniszteri ellenjegyzésre is szükség van”.

A kétezer nézőt befogadó csarnok nem a IX. kerületben, hanem Kőbányán, a Sportligetben épülne fel. Reményeik szerint a beruházást TAO-pénzekből valósítanák meg, az épületben edzőpálya is helyet kapna.

Az idei szezont értékelve Almássy Kornél azt mondta, a két idegenlégiós nem vált be, és amúgy is peches évük volt annak ellenére, hogy mindegyik csapatot sikerült legyőzni a MOL-ligában. „Több volt ebben a szezonban, mint amennyi kijött belőle” – vélte a szakosztályelnök, aki azonban örült annak, hogy az MTK-val közösen indított junior csapat érmet tudott nyerni a bajnokságban.

(Forrás: NSO)