Költözik a hivatal

Költözik a hivatal

2012. 09. 09.
Megosztás

Pestről Budára, a jelenleginél nagyobb irodába teszi át a székhelyét a MOB.

Néhány héten belül, de mindenképpen még az idén ősszel a Sportok Házát elhagyva Pestről Budára költözik a Magyar Olimpiai Bizottság – tájékoztatta Molnár Zoltán, a sportszervezet főtitkára a T-Mobile Sporthír Szolgálat munkatársát.

A MOB 2006-ban rendezkedett be a Puskás Ferenc Népstadion és a Nemzeti Sportcsarnok szomszédságában felépült irodaházban, amely azóta a sportági szövetségek jelentős részének, valamint más sportszervezeteknek is az otthona lett.

„Kinőttük a mostani irodáinkat, még úgy is, hogy a munkatársaink egy része egy másik épületben, a „Jégszínházban” dolgozott.
Ezzel a problémával még inkább szembesültünk, amikor megkezdődött a MOB szerkezeti struktúrájának az átalakítása, amely az új feladatokkal összefüggően létszámbővítéssel is együtt járt. Így született meg az elnökség azon döntése, hogy új otthont kell keresnünk magunknak, amely a megnövekedett feladatok elvégzését a megfelelő szervezettség fizikai keretei között biztosítja.”

A Magyar Olimpiai Bizottságnak hosszú évtizedeken keresztül nem volt önálló irodája, de olyan létszámú munkatársi állománya sem, mint jelenleg. Jó ideig a mindenkori sportvezetés első embere töltötte be egy személyben a Magyar Olimpiai Bizottságban is az elnöki tisztet, és volt úgy is, hogy a szervezet főtitkárának, nevezetesen Schmitt Pálnak a Hotel Stadion egyik szobájában jelöltek ki munkahelyet.

A MOB első igazi otthona a gellérthegyi Balogh Tihamér utca egyik ódon villája volt, innen költöztek hat évvel ezelőtt a XIV. kerületbe, az Istvánmezei úti irodaházba.

„Nem csak a munkatársainknak, hanem a MOB Felügyelő Bizottságának, az Olimpiai Akadémiának és a Fair Play Bizottságnak kellett megfelelő irodát keresnünk és a kívánalmaknak a XII. kerületi Csörsz utcában a Momentum Irodaház nyújtotta lehetőségek feleltek meg a legjobban – folytatta Molnár Zoltán.
– Nem drágább, hanem az eddiginél olcsóbb négyzetméter áron béreljük majd a körülbelül 1500 négyzetméteres területet, amelynek berendezési tervéhez a szakemberek már hozzáfogtak. Kétségtelen, hogy a sportszövetségek ősztől már nem lesznek a közvetlen szomszédaink, de úgy gondolom, hogy a telekommunikáció mai eszközeinek igénybevételével a kapcsolatunk továbbra is szoros és jól működő maradhat. Hozzá kell tennem, hogy az új otthonunktól csupán néhány méterre található a sporttudomány fellegvárának számító Testnevelési Egyetem. Hasonlóképpen a másik fontos együttműködő partnerüknek számító Sportkórház is.”

A Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára ehhez csak annyit tett hozzá, hogy a tudomása szerint egyetlen olyan európai ország sincs, ahol a nemzeti olimpiai bizottság és a sportági szövetségek egy azon épületben tevékenykednének, de a mostani döntés meghozatalánál nem ez volt a döntő szempont, hanem – az említetteknek megfelelően – a mostaninál jobb munkakörülmények kialakítása.

(Forrás: T-Mobile Sporthír Szolgálat – Szalay Péter)