Konferencia: A 160 riói olimpikon 77 százaléka volt érintett utánpótlásprogramban

Konferencia: A 160 riói olimpikon 77 százaléka volt érintett utánpótlásprogramban

2016. 12. 05.
Megosztás

"Egy nap az utánpótlásért" címmel rendeztek sportszakmai konferenciát az Utanpotlassport.hu szervezésében hétfőn a MOB és a Decathlon támogatásával a Hunguest Hotel Millenniumban. A fórum középpontjában a fair play, az állami támogatások felhasználása és az utánpótlás-neveléssel kapcsolatos sportirányítási feladatok átszervezése szerepeltek.

Az esemény fővédnöke dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár és Borkai Zsolt MOB-elnök volt.

„A létszám is jelzi, hogy igény van egy ilyen jellegű konferenciára. Az a célunk, hogy hasznos tanácsokkal, új információkkal gazdagodjanak a hazai utánpótlásedzők” – mondta köszöntőjében Bruckner Gábor, az Utanpotlassport.hu kiadója, a MédiaBook Kft. ügyvezetője. Az esemény főszervezője emlékeztetett, hogy széles platformot biztosítanak azt utánpótlássport népszerűsítésére, hiszen az online oldal mellett a Nemzeti Sportban „Junior” utánpótlássport-mellékletet szerkesztenek, míg az M4 Sporton pedig Jövünk! címmel gyermeksportmagazint gyártanak. Ezek mellett hatodik alkalommal szervezték meg a konferenciát, évek óta díjazzák a legeredményesebb utánpótlásműhelyt; partnerük a Decathlon és a MOB.

Fábián László a MOB képviseletében köszöntötte a jelenlévőket. Egykori öttusázóként megemlékezett a hétvégén elhunyt Sárfalvi Béla edzőre. A csepeli szakemberről elmondta, „Béla bácsi maga volt az utánpótlás-nevelés az öttusán belül”. A sportigazgató kifejtette, az utánpótlásedzők munkája elengedhetetlen, hiszen a gyermekekkel nagyon sokat kell foglalkozni, ez meghatározó lehet egész életükre, sporthoz való hozzáállásukra, ekkor kezdődik az egészséges életmódra nevelés is. Emlékeztetett: bő évtizede működnek – négy éve a MOB keretein belül – a hazai állami utánpótlás-menedzselő programok: a Héraklész, a Sport XXI. és a Sportiskolai, melyeket januártól az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkársága fog felkarolni. Kifejtette: „a 160 riói olimpikon 77 százaléka volt érintett valamelyik programban, felnőtt válogatottsága előtt.”

Pósfai Gábor, a Decathlon Magyarország ügyvezetője büszkén emelte ki, hogy a sportszer-áruházlánc már hatodik esztendeje támogatja a konferenciát. Kifejtette, hogy a cég több mint 200 millió forintot fordít éves szinten az utánpótlás-nevelés és a szabadidősport támogatására. Külön programot indítottak óvodáknak (sportszercsomag) és külön általános iskolák számára (infrastruktúra-fejlesztés, tornatermek felújítása). Hozzátette: mintegy 400 millió forint tao-pénzről dönthetnek. „A fair play szellemében igen fontos számunkra, kivel állunk kapcsolatban” – hangsúlyozta a cégvezető.

Dr. Kamuti Jenő olimpiai ezüstérmes vívó, a Nemzetközi és a Magyar Fair Play Bizottság elnöke, a MOB elnökségének tagja arról beszélt, a NOB, az UNESCO és a WADA is felismerte, hogy a fiatalok körében tudatosan kell terjeszteni a fair play-t, a becsületes játékot. Felhívta a sportvezetők felelősségére a figyelmet, majd a korábbi NOB-elnök Juan Antonio Samaranch idézetével zárt: „A fair play többet ér, mint egy győzelem!” A sportdiplomata tájékoztatott arról is, hogy a Testnevelési Egyetemen hamarosan tantárgy lehet a fair play.

Tóth József az elmúlt három nyári olimpia magyar sportolóinak sikerességét elemezte az utánpótlás-nevelési programok tükrében. A MOB utánpótlás-osztályának vezetője emlékeztetett: Pekingben 3, Londonban és Rióban 8-8 aranyérmet nyertünk, az érmek száma pedig 10, 18 és 15 volt. A Héraklész Programban szereplő 15 sportágban a világ- és Európa-bajnokságokon megszerzett 1-8. helyezések száma idén visszaesett, de mivel a magyar sport 2013-ban is csúcsra volt járatva, ezért nem volt elvárható az eredményesség további növekedése.

A sportvezető elmondta, többszörös invesztíció érkezett a magyar sportba az elmúlt években. Hozzátette, a héraklészes sportolók komoly sporttudományi mérésekben részesülnek. Tóth József részletes eredményességi és támogatási statisztikákat prezentált sportági bontásban. A Héraklész-igazgató hangsúlyozta, hogy a támogatás mellett jövőképre, az edzők szakmai felkészültségére is szükség van.

A riói és londoni magyar aranyérmesek közül Szilágyi Áron, Szabó Gabriella és Kozák Danuta is hosszú ideig volt a Héraklész program támogatottja.

Kozmann György sportért felelős helyettes államtitkár a sportirányítás változásairól beszélt. Hangsúlyozta, hogy a kétezres évek elején indult utánpótlás-nevelési programok jól működnek. Emlékeztetett, hogy 2010 után indult el egy új sporttámogatási rendszer, a tao, majd a kiemelt sportágfejlesztés (KSF), melyek jelentősen megváltoztatták a hazai sporttámogatásokat.

Kozmann György, az utánpótlást az EMMI Sportért Felelős Államtitkárságán január elsejétől helyettes államtitkárként irányító, a konferenciától családi tragédia miatt távolmaradó Sárfalvi Péter helyett tartott előadást. A kormány idén, november 8-án változtatta meg a sporttörvényt, mely szerint az utánpótlást egy helyettes államtitkárság fogja irányítani 2017. január elsejétől; a terület a MOB-tól kerül vissza az államhoz.

A helyettes államtitkár beszélt a tao-hosszabbítás lehetőségéről is, mint elmondta, a kormány az Európai Uniótól annak meghosszabbítását kérte. Az EU engedélye eredetileg az év végéig szólt, ezt most újabb ötéves ciklusra kérték meg, jelenleg az Európai Unió válaszát várják.

Tájékoztatást adott a Gerevich-ösztöndíjak adta támogatásokról, a 16 kiemelt sportág fejlesztési stratégiájáról, a támogatási összegekről, a Kiemelt Edző Programről és a nem kiemelt sportágak felzárkóztatási alapjáról. Elhangzott az is, hogy az utánpótlásedzők számára új támogatási programot indít a kormány.

Az eseményen előadott Szilágyi Áron kétszeres olimpiai bajnok kardvívó, Kökény Beatrix olimpiai és világbajnoki ezüstérmes kézilabdázó, dr. Budavári Ágota, a Sportkórház sportpszichológusa, Kercsó Árpád jégkorong mesteredző, Bodnár Péter kosárlabda-főtitkár, dr. Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport igazgatója, Lévai Zoltán, a dorogi birkózók szakosztályvezetője, Sinka László, a sportlövők főtitkára, Győrfi János kézilabda-mesteredző és Rátgéber László kosárlabdaedző.

A részletes programot itt találja. Bővebb beszámolót a szervező Utanpotlassport.hu oldalán, itt olvashat.

(MOB/VF, fotó: MOB/Szalmás Péter)