Egy nap az utánpótlásért, Borkai Zsolt fővédnökletével

Egy nap az utánpótlásért, Borkai Zsolt fővédnökletével

2013. 11. 05.
Megosztás

A Magyar Olimpiai Bizottság és a Decathlon támogatásával, harmadik alkalommal rendezte az Utánpótlássport.hu az „Egy nap az utánpótlásért” című utánpótlás-konferenciát a TF-en, november 5-én. Az egész napos rendezvény fővédnöke, és egyik előadója Borkai Zsolt ,a MOB elnöke volt.

A megnyitón köszöntőt mondott Tóth József, a MOB Utánpótlás-osztályának vezetője, Pósfaí Gábor, a Decathlon Magyarország Kft, ügyvezetője és Bruckner Gábor, az Utánpótlássport.hu kiadója, a MédiaBook ügyvezetője.

Tóth József kiemelte a Decathlonnal való együttműködés fontosságát és ismertette az utánpótlás-programokkal kapcsolatos fontos információkat. "Elképesztő állami invesztíció tapasztalható az utánpótlássport támogatásában, ami óriási lehetőség és kihívás is egyben. Ha sikerül megfelelni a kihívásoknak, hiszem, hogy a magyar sport új pályára állítható" - fogalmazott a Héraklész program igazgatója. Pósfai Gábor, beszédében fantasztikus és hiánypótló kezdeményezésnek nevezte az utánpótlás-konferenciát.

Az előadások megkezdése előtt a „Hónap műhelye” eddigi díjazottjait köszöntötték, kiderülhetett néhány elnyert Decathlon sportszervásárlási-utalvány felhasználásának története is. Szegő Tibor műsorvezető egyenként szólította a „Hónap műhelye" díj győzteseit pódiumra, köztük Gémes Tamást is, a múlt héten díjazott bajai Felsővárosi Ökölvívó SE edzőjét, aki elmondta: „az utalványok elköltésére decemberig várunk kell, addig még sok mindenkit le kell győznünk az előttünk álló versenyeken". A többi díjazott pozitív tapasztalatokról számolt be, van köztük, aki az elismerés segítségével hosszú távú támogatási lehetőségben is részesült azóta.

Az eseményen részt vett a MOB több vezető és szakmai munkatársa, többek közt dr. Géczi Mariann osztályvezető, Pignitzky Dorottya, a Sport XXI. és Lehmann László, a Sportiskolai program vezetője is.

A konferencián olyan neves sportszakemberek tartottak előadást, mint: Róth Kálmán, kézilabda-mesteredző, Gyulai Márton, a Magyar Atlétikai Szövetség főtitkára, Ocskay Gábor, a SAPA Fehérvár AV19 szakosztály-igazgatója, Fetki István, az ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia igazgatója, dr. Petrekanits Máté, a TF terhelés-élettani laboratóriumának vezetője, Molnár László, a Jászkun Volán SC elnöke vagy Szalai László a Magyar Labdarúgó Szövetség edzőképző központjának igazgatója. A szponzori oldalról Gáborné Haáz Andrea, az Új Európa Alapítvány ügyvezetője beszélt a MOL Tehetségtámogató Program részleteiről.

A praktikus, valódi és élő precedensekre épülő tanulságos előadások sorát Borkai Zsolt prezentációja zárta. Az esemény fővédnöke az utánpótlás-finanszírozási és támogatási rendszer elemeiről, azok eredményeiről és tapasztalatairól számolt be a megjelenteknek. „A 16 sportágban szép eredményeket érhetünk el az elkövetkezendő időszakban” - mondta el a MOB elnöke. „Nagy felelősség van rajtunk, nagy kihívások előtt állunk, hiszen előadásomban látni lehetett, mennyi területen, mekkora pénz áramlik be a sportágakhoz. Talán az érezhető az elmúlt időszakok egyeztetései alapján, hogy nem is gondolták a szövetségek, hogy ezeknek a pénzeknek a korrekt felhasználása nem is olyan egyszerű dolog. A MOB részéről komoly segítséget fognak kapni az elkövetkező időszakban” - tette hozzá a tornász olimpiai bajnok sportvezető. „Azt kérem mindenkitől, hogy támogassa és segítse ezt a rendszert, mert ezekkel a támogatásokkal élni kell, soha ennyi pénz nem volt a magyar sportban” -fogalmazott előadása záró szakaszában Borkai Zsolt, aki a konferencia végén, kerekasztal beszélgetés keretein belül reagált a felmerült kérdésekre – többek között – az utánpótlás támogatási programokkal, az iskolai testneveléssel, sőt a labdarúgás helyzetével kapcsolatban is.

(Szöveg: Bakanek Bianka, Fotó: MOB/Kovács Anikó)