Konferencia: Egy nap az utánpótlásért

Konferencia: Egy nap az utánpótlásért

2013. 09. 11.
Megosztás

Az előző évi sikeres rendezvény után ismét nagyszabású, interaktív, praktikus tanácsokkal, ötletekkel szolgáló szakmai konferenciát szervez az utanpotlassport.hu szerkesztősége az utánpótlássportról, az utánpótlás-nevelésről, annak legégetőbb kérdéseiről a Magyar Olimpiai Bizottság támogatásával, november 5-én.

A konferenciát azzal a szándékkal szervezik, hogy segítséget nyújtson a fiatal sportolók felkészítésével foglalkozóknak mindennapi munkájukhoz. A konferencia keretében a résztvevők számára lehetőség nyílik kérdéseket intézni az előadókhoz, s aktív szerepelt vállalhatnak az úgynevezett kerekasztal-beszélgetések közben is.

Fővédnök: Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke

Időpont: 2013. november 5., 9.30-tól 17 óráig

Helyszín: Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kar (TF) aulája (1123 Budapest, Alkotás u. 44.)

Részvételi díj: 6300 Ft+áfa (bruttó 8000 Ft), mely magában foglalja az előadásokon való részvételt, a svédasztalos meleg ebédet, valamint a szünetekben a kávét, üdítőt.

Jelentkezés: Mivel a jelentkezéseket a helyszín adottságaiból kifolyólag csak korlátozott számban tudjuk elfogadni, kérjük, részvételi szándékát mielőbb – de legkésőbb 2013. október 29-ig – jelezze a regisztrációs űrlap kitöltésével, a részvételi feltételek elfogadásával az utanpotlassport.hu linkjére kattintva.

Program

9.00-9.30: Érkezés, regisztráció

9.30 Köszöntő

9.45 Együtt, egymásért?

(Összehangolható-e az iskolai sport a klubokban folyó munkával? Miképpen aknázható ki az oktatási intézmények tömegbázisa az élsport számára? Hogyan alakítható ki hatékony együttműködés szakosztály és iskola között? Tapasztalatok és tanulságok a sikeres győri kézilabdamodell bemutatásával.)

Előadó: Róth Kálmán testnevelőtanár, kézilabda-mesteredző

10.15 Gyerünk a suliba be?

(Mit jelent az úgynevezett kiemelt sportági státusz az utánpótlás-nevelést illetően? Szorosabbra fűzi-e kapcsolatait a szövetség az oktatási intézményekkel? Járhat-e buktatókkal, ha sportágak sora „szállja meg” az iskolákat? Az állami források hatékony felhasználásának lehetőségei az élsport és az iskolai testnevelés összehangolása révén egy szakszövetség példáján keresztül.)

Előadó: Gyulai Márton, a Magyar Atlétikai Szövetség főtitkára

10.45 Kávészünet

11. 00 TAO: a siker záloga?

(Mire pályázzunk, mire költsünk? Milyen hibákat követhetünk el? Hogyan tovább két év után? A fehérvári hokiutánpótlás-nevelés sikertörténetének tapasztalatai, tanulságai.)

Előadó: Ocskay Gábor, a SAPA Fehérvár AV19 szakosztály-igazgatója és Fekti István, az ifjabb Ocskay Gábor jégkorongakadémia igazgatója

11.30 Kerekasztal-beszélgetés a közönség bevonásával (Résztvevők: Róth Kálmán, Gyulai Márton, Ocskay Gábor, Fekti István)

12.15-13.15 Ebéd

13.15 Mi leszel, ha nagy leszel?

(Mindegy-e, mit sportol a gyerek? Látható-e előre, meddig juthat el versenyzői karrierjében a „pályakezdő” fiatal? Milyen fiziológiai, élettani tényezők befolyásolják a sportágválasztást, a felkészülést, a versenyzést? A kiválasztás a szakember szemével.)

Előadó: dr. Petrekanits Máté, a TF terhelés-élettani laboratóriumának vezetője

13.45 Kicsiben nagyok?

(Kisváros, kis szakosztály, nagy eredmények: működőképes a modell? Milyen forrásokra fókuszáljunk, hogyan teremtsük elő a működéshez szükséges pénzt? Siránkozás helyett kreativitás? Ötletek és tapasztalatok egy sikeres szolnoki asztalitenisz-műhely szemszögéből.)

Előadó: Molnár László, a Jászkun Volán SC elnöke

14.15 Kávészünet

14.30 Megéri áldozni?

(Társadalmi felelősségvállalás és üzleti érdek? Miért fontos a sportmecenatúra egy nagyvállalat életében? Mit vállalnak a családok és mit a szponzorok a fiatal tehetségek sikerei érdekében? Az utánpótlássport felkarolásában példaértékű MOL Tehetségtámogató Program bemutatása.)

Előadó: Gáborné Haáz Andrea, az Új Európa Alapítvány ügyvezetője

15.00 Elrontjuk a gyereket?

(Melyek az utánpótlás korú sportolók fizikai felkészítésének legfontosabb szempontjai? Hogyan minimalizáljuk a sérülésveszélyt, miképpen maximalizáljuk az állóképességet? Eredménykényszer mindenáron? Hibák és bűnök a fiatal sportolók felkészítésében.)

Előadó: Szalai László, a Magyar Labdarúgó Szövetség edzőképző központjának igazgatója

15.30 Mit hoz a jövő?

(Melyek az utánpótlás-neveléssel kapcsolatos fő célok? Miként hangolhatók össze a régi programokkal az újonnan érkezett állami források? Mire számíthatnak a fiatalokkal foglalkozó szakemberek? A MOB utánpótlássportot érintő irányelvei.)

Előadó: Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke

16.00 Kerekasztal-beszélgetés a közönség bevonásával (Résztvevők: dr. Petrekanits Máté, Molnár László, Gáborné Haáz Andrea, Szalai László, Borkai Zsolt)

16.45: Zárszó