Kontinentális-kupa: Nagyon kikapott norvég ellenfelétől a Dunaújváros

Kontinentális-kupa: Nagyon kikapott norvég ellenfelétől a Dunaújváros

2013. 11. 24.
Megosztás

Már két meccsen van túl a Dab.Docler csapata a dániai Kontinentális Kupa-selejtező E csoportjában.

Pénteken a Sönderjyske ellen órisái sikert aratott a csapat, szombaton nem sikerült a bravúr a Stavanger Oilers ellen.

“Fárasztó volt a pénteki meccs, de szerintem maradt mindenkiben erő a többi mérkőzéshez is – mondta a jkb.hu-nak a pénteki meccs után a Dab.Docler válogatott hátvédje, Hüffner Adrián.
– Jó a kondink. Sokat edzettünk az elmúlt időszakban. Úgyhogy ennek is volt köszönhető, hogy így tudtunk a dánok ellen teljesíteni.”

A dán bajnok Sönderjyske elleni 2-1-es dunaújvárosi siker bravúr volt, a mutatott játék alapján azonban teljesen megérdemelte a sikert a DAB: uralta a játékot, magabiztos volt. A vezetést a dánok szerezték meg a 25. percben, Somogyi Balázs azonban már a 32. percben egyenlített. Stephan Lundh alakulata azonban itt nem állt meg: egy percen belül Hüffner Adrián vágott egy gólt a kék vonalról. A vezetést pedig nem adta ki egy percre sem kezei közül a magyar bajnok, 2-1-re nyert.

Második mérkőzésén, szombaton nem sikerült megismételni a bravúrt, a Stavanger Oilers 9-1-re nyert az Acélbikák ellen. Az egyetlen magyar gólt Azari Zsolt szerezte a 32. percben.

Vasárnap játssza utolsó mérkőzését a DAB Dániában. A fehérorosz bajnok ellen nem lesz könnyű dolga a magyar csapatnak, amely már bizonyította, hogy komolyan számolni kell vele. a Nyeman Grodno elleni összecsapás 15.00-tól kezdődik.

Eredmény, a négyes döntőbe jutásért (Vojens):

1. forduló:
Sönderjyske Vojens (dán)-Dab.Docler 1-2 (0-0, 1-2, 0-0)
Stavanger Oilers (norvég) - Grodno (fehérorosz)- 3-4 (0-1, 3.-2, 0-0, 1-0)

Stavanger Oilers (norvég)-Dab.Docler 9-1 (1-0, 5-1, 3-0)
Grodno (fehérorosz)-Sönderjyske Vojens (dán) 1 - 0 ( 0 - 0 , 0 - 0 , 0 - 0 , 1 - 0 )
Az állás: 1.Stavanger Oilers 5, 2.Grodno 3, 3. Dab.Docler 3, 4.Sönderjyske Vojens 1

A további program:

vasárnap, 3. forduló:
Grodno-Dab.Docler 15.00
Stavanger Oilers-Sönderjyske Vojens 19.00

A kvartettből az első helyezett jut a január 10-12-i, Rouenben sorra kerülő négyes döntőbe. Az ukrán Donbassz Donyeck és a házigazda Rouen Dragons már biztos résztvevője a final fournak.

(Forrás: icehockey.hu, Fotó: Annemette Stollig)