Öt magyar az olimpiai selejtező negyeddöntőjében

Konzultáción a lovasok és az ökölvívók

2013. 11. 26.
Megosztás

Kedden délután a lovas és az ökölvívó szövetséggel folytatódtak az olimpiai sportági konzultációk a MOB tanácstermében. Mindkét sportág vezetői értékelték az elmúlt év eredményeit, és felvázolták a jövővel kapcsolatos terveiket.

Az egyeztetéseken a Magyar Olimpiai Bizottságot Fábián László, a MOB sportigazgatója, dr. Bartha Csaba, a MOB sportigazgató-helyettese, Medvegy Iván, a MOB sportszakmai főmunkatársa és dr. Téglásy György, a válogatott kereteket ellátó szolgálat igazgatója képviselte.

Elsőként a lovas szövetségtől Stróbl Dorottya főtitkár és a díjugrató szakbizottság elnöke, Szotyori Nagy Kristóf jelent meg az egyeztetésen. A díjugrató szakág vezetője szakága eredményeinek összefoglalásával kezdte az ülést. Idén végre volt mire büszkének lenni, hiszen Weinhardt Virág gyermek Európa-bajnoki címet hozott a magyar lovas sport számára. Ugyanezen az Eb-n 22 csapatból bronzérmet tudott szerezni a magyar gyermekcsapat is. Sajnos nem büszkélkedhetnek ilyen eredményekkel a felnőtt lovasok, az olimpiai sportágakat (díjlovaglás, díjugratás, military) tekintve. Míg a nem olimpiai kettes- és négyesfogat-hajtásban többször is dobogóra állhattak hajtóink, díjugratásban és díjlovaglásban még messze vagyunk az igazán nagy nemzetközi eredményektől. Annak érdekében, hogy változhasson a helyzet és közelebb kerülhessen Magyarország a világ élvonalához, a Magyar Lovas Szövetség erőfeszítéseket tesz nemzetközi versenyek szervezésével és az európai lovas szövetségekkel való együttműködéssel. „A tavalyi CSIO versenysorozat valódi lökést adott a lovassportnak”- mondta Stróbl Dorottya. „Minden esély meg van rá, hogy jövőre is megrendezhessünk egy nemzetek díja állomást, hiszen az idén is Budapest volt a térség legnépszerűbb versenyhelyszíne!”- tette hozzá.

Medvegy Iván az olimpiai szakágak lóállománnyal kapcsolatos kérdéseiről érdeklődött, hisz a sportág nem csak a lovastól kíván meg kiemelkedő teljesítményt. „Nincs nagy csoda egyik évről másikra, de a tenyésztők abban az irányban haladnak, hogy minél tehetségesebb lovakat adhassanak a lovas ágazatnak, így a lovassport komplexen a sporttal és a tenyésztéssel együtt haladhat tovább.” Követve ezzel a lovassportokban jóval sikeresebb Hollandiát, akivel sikeres partnerkapcsolatot tudott kiépíteni a szövetség. Az együttműködés következtében holland mintára, a magyar mesterek mellett holland edzői segítséggel indulhat tehetséggondozó program Magyarországon, amely nagyon komoly előrelépést jelenthet az utánpótlás számára. „Jövőre el szeretnénk indítani a programot, amelynek hozományaként képzett lovasaink lesznek, akik jobbat tudnak kihozni az átlagos képességű lovakból is”- mesélt a tervekről a főtitkár.

A sportági gyűlésen szóba került az edzőképzés hiányosságai mellett, az EMMI Felzárkóztatási Program révén kapott támogatás felhasználása is, amellyel kapcsolatban Bartha Csaba felhívta a figyelmet a versenysport támogatásának fontosságára, annak érdekében, hogy a lovassport újra a közönség és a sportszakma figyelmének központjába kerülhessen.

Összességében úgy tűnik, „megindult valami” és a Nemzeti Lovas Stratégia és a nemzetközi kapcsolatok segítségével lendületet kaphat a magyar lovaglás, és talán újra kiváló tehetségek és magyar tenyésztésű lovaik tölthetik meg az újjá épülő létesítményeket edzéseken és versenyeken egyaránt.

A lovasok után a magyar ökölvívás képviselői találkoztak a MOB vezetőivel. Az egyeztetésen dr. Csötönyi Sándor, az ökölvívó szövetség elnöke, Kunya György a szövetség főtitkára, Kovács László szövetségi kapitány és dr. Jákó Péter keretorvos jelent meg.

„Az ökölvívás nagy átalakuláson megy át” - kezdte évértékelését Csötönyi Sándor, majd beszámolt a korcsoportcserék negatív hatásairól, a közeledő felnőtt magyar bajnokságról, az átigazolási szabályzatról majd a versenyrendszerről esett szó. Kovács László a világverseny nélkül elkövetkező 2014-es évről beszélt: „stratégiai év lesz a következő, a képzés, a tanulás és a képességfejlesztés éve”- foglalta össze a szövetségi kapitány, majd egy egyéni menedzselési rend kialakításáról beszélt. Az egyeztetés végén a résztvevők megtervezték a jövő évi irányelveket, fejlődésre és fejlesztésre vonatkozó javaslatokat.

Az egyeztetés lezárásaként kiderült: a MOB minden segítséget és támogatást megad az ökölvívó sportnak az eredményesebb jövő érdekében, cserébe pedig kemény munkát és valódi fejlődést vár el a sportolóktól és a szakemberektől egyaránt.

(Bakanek Bianka, Foto: MOB/Kovács Anikó)