Korábbi vb- és Eb-érmes sportolókat köszöntött a MOB Mező Ferenc Sportbizottsága

Korábbi vb- és Eb-érmes sportolókat köszöntött a MOB Mező Ferenc Sportbizottsága

2017. 12. 04.
Megosztás


Az esztendő vége felé közeledve már hagyomány, hogy a MOB Mező Ferenc Sportbizottsága nyugdíjas világ- és Európa-bajnoki érmes sportolókat, valamint kiemelkedő sporteredmények elérésében közreműködő nyugdíjas sportszakembereket részesít támogatásban. Az ebéddel egybekötött ünnepélyes eseményre december 4-én a Larus Étterem és Rendezvényközpontban került sor.

A MOB Mező Ferenc Sportbizottsága a 2017. január 1-jétől módosított sporttörvény alapján továbbra is nagy hangsúlyt fektet az idős sportolók anyagi és erkölcsi megbecsülésére.

A sportbizottság nevében dr. Bodnár András, olimpiai bajnok vízilabdázó, a bizottság vezetője köszöntötte a megjelenteket. Elmondta, hogy idén megváltozott a bizottság összetétele, átalakult annak feladatrendszere. Megemlékezett a közelmúltban elhunyt Szabó Lászlóról, olimpiai 4. helyezett kézilabdázóról is. A még orvosként is aktív sportvezető emlékeztetett a közelgő tokiói olimpiára. Mint elmondta, ez már egy „új generáció”, de amikor majd nekik szól a himnusz, az kicsit „nekünk is szól majd”.

A jelenlévők között volt egykori atléta, asztaliteniszező, birkózó, kézilabdázó, kajak-kenus, tornász és vívó, akik ebéd közben felelevenítették korábbi sportos emlékeiket.

A résztvevők az ajándékcsomagban két könyvet is kaptak: Fehér Ferenc, Az I. kerület olimpiai bajnokai és a Kárpáti György-Káel Csaba szerzőpáros Gyurika - egy pólós vallomásai című kiadványokat.

(MOB, fotó: Róth Tamás)