Kosárlabda Ek: Végig vezetve győzött a HIMIK az Alba ellen

Kosárlabda Ek: Végig vezetve győzött a HIMIK az Alba ellen

2013. 10. 30.
Megosztás

Az Alba Fehérvár 88–75-ös, sima vereséget szenvedett az esélyesebb ukrán Himik Juzsnijtól a férfi kosárlabda Európa-kupa 3. fordulójában – úgy, hogy nem vezetett a mérkőzésen.

A fehérváriaknak rosszul kezdődött a mérkőzés, amelyet NBA-játékosmegfigyelők is megtekintettek: míg a meccs elején az Alba csak Somogyi Gergely zsákolását jegyezhette fel, a vendégektől Romeo Travis és Paul Delaney szorgalmasan termelt, a 2–12-es nyitány pedig fehérvári időkérést váltott ki.

Sok változást ez sem hozott, két perccel az első negyed vége előtt már 22–6-ra vezetett a Himik, mely végül 25–11-es fórral zárta az első negyedet. A folytatásban Somogyi és Tóth Norbert pontjaival visszajött tízen belülre az Alba, Tóth triplája után már csak 22–28 állt az eredményjelzőn. Jött is az ukrán időkérés, és megállt a felkapaszkodás, Delaney pontjaival megint elhúztak a vendégek. Az Alba 22–18-ra ugyan megnyerte a második negyedet, de továbbra is nyögte a rossz kezdést – szünetben tízpontos előny tudatában vonulhatott pihenőre a Himik.

A harmadik negyed eleje aztán megint az ukránoké volt, Kemp nyitó kosara után egy 0–10-es széria jött, „fűszerezve” egy fehérvári időkéréssel. A remeklő, dobást is alig hibázó Delaney húzta vendégcsapat a harmadik negyed végére is megtartotta a biztos előnyt, 68–54-re vezetett. Az Alba a hajrára kicsit közelebb jött, miután Ramone Moore megszórta magát – huszadik pontja után már csak tízzel vezettek a vendégek. A fehérváriaknak volt több lehetőségük is közelebb jönni, de rendre hibáztak, Matt Gatens pedig egy hárompontossal kevesebb, mint három perccel a vége előtt megint tizenháromra növelte a Himki fórját. Innen nem volt már visszaút, a Himik 88–75-re, simán győzött, úgy, hogy az Alba egyszer sem vezetett a mérkőzésen. Carlos Frade vezetőedző 0/3-as mérlegnél tartó együttese jövő szerdán a montenegrói Podgoricához látogat.

MESTERMÉRLEG

Carlos Frade, az Alba edzője:
Az ellenfél jó tempóban játszva és kitűnően lepattanózva kezdett, így ezzel előnyt szezett. Nekünk azt kell megtanulnunk, hogy végig koncentráljunk és megfelelően védekezzünk. Mi nem engedhetjük meg magunknak sem a bajnokságban, sem az Európa-kupában, hogy nem megfelelő a hozzáállásunk, de azt el kell ismerni, hogy az ukrán egy jobb kosárlabdát játszó csapat.

Karlis Muiznieks, a Juzsnyij edzője:
Örülök a győzelemnek, mert negyven percen keresztül hajtó rivális sikerült megvernünk. A hibáink ellenére is jól játszottunk, jól dobtuk a hárompontosokat és jól szedtük a lepattanókat.

FÉRFI KOSÁRLABDA EURÓPA-KUPA, 3. FORDULÓ
ALBA FEHÉRVÁR–HIMIK JUZSNYIJ (ukrán) 75–88 (11–25, 22–18, 21–25, 21–20), Veszprém, 1500 néző. Vezette: Vojinovics (montenegrói), Vovk (horvát), Obrknezevics (szerb)
FEHÉRVÁR: Hobbs 2, Tóth P., Olah 2, Kemp 10, SOMOGYI 13. Csere: TÓTH N. 12/3, Szanati 2, R. MOORE 20, Juhos 8/6, Supola 6
JUZSNYIJ: Popov 4, SHULER 16/6, DELANEY 24/6, TRAVIS 11, Pustovy 4. Csere: Freimanis 5/3, Rjabcsuk 8/6, GATENS 12/12, Kovalenko, Konyijev, Zavadszkij 4
Legtöbb lepattanó: Somogyi 7, ill., Travis 12
Legtöbb gólpassz: Supola 5, ill.Travis, Delaney 5-5

(Forrás: bb1.hu)