Kovács Ágnes a Hírességek Csarnokában

Kovács Ágnes a Hírességek Csarnokában

2013. 11. 04.
Megosztás

A vizes sportágak legnagyobbjait tömörítő Hírességek Csarnokának (ISHOF) tagjai közé választották az olimpiai-, világ- és Európa-bajnok úszót, Kovács Ágnest. A sportolónő mellett a magyar származású úszóedző, Nagy József is bekerül a Fort Lauderdale-i székhelyű Hall of Fame-be.

Kovács Ágnes, a mob.hu-nak elmondta, a napokban tudta meg, majd múlt pénteken lett hivatalos, hogy ő is bekerül három úszó társaságban a hírességek csarnokába. Tizenhárom év válogatottság és öt év verhetetlenség elismeréseként jól esik neki...

"Miért pont most kaptam meg?" - tette fel magának a kérdést, majd, ahogy fogalmazott: "azért, mert ahhoz, hogy valaki bekerüljön oda, ahhoz visszavonultnak kell már lennie" - de ő, mint mondja, ehhez képest is nagyon hamar bekerült. "Örülök, hogy követhetem Egerszegi Krisztinát és Darnyi Tamást a Nemzetközi Úszó Hírességek Csarnokában" - mondta a 200 mellen Atlantában bronz-, majd Sydney-ben aranyérmes, most 32 esztendős úszó, aki sportágában kétszer a világ, hétszer pedig Európa legjobbja volt (alsó fotó: Harsányi Péter).

Az úszóknál Kovács Ágnes mellett az ausztrál Grant Hackett és az amerikai Tom Malchow, a szinkronúszók között az ikerpár Penny és Vicki Vilagos, a vízilabdázóknál az olasz Carlo Silipo és a holland Karen Kuipers, a műugróknál pedig a kínai Peng Po a Hírességek Csarnokának újabb várományosa.

A magyarországi Hall of Flames-t november 16-án, Százhalombattán avatják fel.