Kovács Ferenc a röplabdaszövetség új elnöke

Kovács Ferenc a röplabdaszövetség új elnöke

2015. 09. 19.
Megosztás

Dr. Kovács Ferencet, Nyíregyháza polgármesterét választotta elnöknek a Magyar Röplabda Szövetség közgyűlése szeptember 18-án. A sportág szerepel a kormány által kiemelten támogatott 16 sportág között.

Az új elnököt 65 tagból 62-en választották meg a posztra. Megbízatása öt évre szól.

A szövetséget július 24-e óta Ludvig Zsolt, korábbi főtitkár vezette megbízott elnökként, a sportvezető azonban előre jelezte, hogy hatvan napra vállalja a tisztséget.

Dr. Kovács Ferenc a közgyűlésen arról beszélt, hogy a sportág számára nagy lehetőség a jövő hétvégén kezdődő Európa-bajnokságra készülő női válogatott sikere, mint mondta: az együttes Európa Liga-győzelmét „meg kell lovagolni”. Hozzátette: szeretné elérni, hogy a sportág jelenlegi állami támogatása megduplázódjon, illetve a tervek között szerepel egy röplabda-specifikus sportcsarnok felépítése is.

Dr. Kovács Ferenc 1960-ban Pap községben született. Három gyermek édesapja. Jogi diplomáját Budapesten az ELTE jogi karán szerezte. Az egyetem után a megyében több helyen dolgozott gazdasági jogászként. Szakterülete a gazdasági-jog, fejlesztési projektek kidolgozása, menedzselése. 2010 és 2014 között fideszes országgyűlési képviselő. Ma Nyíregyháza polgármestere.

Ludvig Zsolt az MRSZ elnökségének döntése alapján 2013 szeptember 1-től töltötte be a főtitkári tisztséget a Magyar Röplabda Szakszövetségben, idén nyáron vállalta el a megbízott elnöki tisztet Poór Csaba távozását követően.

A 40 éves sportszakember 2010 ősze óta dolgozik a szövetség apparátusában, a Nemzeti Sport Intézet, majd a Magyar Olimpiai Bizottság állami utánpótlásprogramjainak sportági vezetőjeként, Héraklész vezetőedzőként. Korábban Nyíregyházán 11 éven át sikeresen tevékenykedett edzőként, klubvezetőként, így nem ismeretlen az új elnök előtt...

A röplabda esztendők óta a MOB Sport XXI. programjának (előtte NUPI, NSI) támogatottja, rendszeres résztvevője a MOB által támogatott Olimpiai Reménységek Versenyének.

A sportág a közelmúltban jelentős nemzetközi sikert könyvelhetett el: a felnőtt női válogatott Európa Liga-győzelmet szerzett!

(MOB-MTI, fotó: nyiregyhaza.hu)