Kovács Katalin és Janics Natasa együtt képzeli el a párost

Kovács Katalin és Janics Natasa együtt képzeli el a párost

2015. 02. 20.
Megosztás

Kovács Katalin egy pénteki sajtóeseményen elárulta, Janics Natasával közösen képzelik el a kajakpárost – ahhoz viszont, hogy a riói olimpián is együtt induljanak, számos feltételnek teljesülnie kell.

„Bár Natasa most Mexikóban él, tartjuk a kapcsolatot, sokat beszélünk egymással. A párost is együtt képzeljük el” – fogalmazott a háromszoros olimpiai bajnok.

Kovács Katalin hozzátette: ahhoz, hogy jövőre a játékoknak is együtt menjenek neki, bizonyos részleteknek még tisztázódniuk kell, egyelőre nem lát tisztán.

Kettejük közös pályafutása 2004-ben kezdődött, és mindjárt abban az esztendőben, majd négy évvel később is olimpiát nyertek, 2012-ben pedig a dobogó második fokára állhattak fel.

Annak esélyét, hogy ismét egy hajóba üljenek, az is növeli, hogy Szabó Gabriella és Csipes Tamara, valamint Kárász Anna és Vad Ninetta párosa egyaránt megbonthatatlannak tűnik, mint arra Kovács Katalin is emlékeztetett.

A 31-szeres világbajnok odafigyelt arra, hogy szülése után csak fokozatosan terhelje magát.

„Október elején álltam edzésbe ismét, de nem tiszta erőből kezdtem, eleinte a futást és a súlyzózást kihagytam. Decemberben ’élesre’ váltottam, és noha most jól érzem magam, az állóképességem lesz még jobb is.”

Arra a kérdésre, miszerint tartott-e attól, hogy pályafutása kettétörik a hosszú kihagyástól, meglehetősen egyértelmű választ adott.

„Ha nem bíznék abban, hogy sikerül újra bekerülnöm a válogatottba, bele se vágtam volna, inkább nem tértem volna vissza. A riválisok erősek, de nincs ezzel gond, vállalom a kihívást.”

A tervek szerint újra összeálló Kovács-Janics számára az első komoly erőpróba a júniusi milánói világbajnokság lehet, amennyiben sikerrel veszik a két válogatót.

(MOB)