Kovács Katalin: Ha mi jók vagyunk, és jól megyünk, miénk a világ

Kovács Katalin: Ha mi jók vagyunk, és jól megyünk, miénk a világ

2013. 05. 29.
Megosztás

Kovács Katalin negyedik lett múlt hét pénteken a női kajak egyesek 500 méteres küzdelmében a kajakosok és kenusok idei első válogatóversenyén, a szegedi Maty-éren.

A háromszoros olimpiai bajnok azért nem maradt aranyérem nélkül, párosban 500 illetve 200 méteren is első lett és kiharcolta a részvételt a júniusi duisburgi Európa-bajnokságon.

Storcz Botond szövetségi kapitány a nőknél az egyes és páros teljesítmények alapján tesz majd javaslatot a négyes összeállítására, így minden bizonnyal Kovács is tagja lesz a négyesnek, amely Magyarországot képviseli a kontinensvetélkedőn.

"Nem voltam rákattanva az egyesre. Egyszerűen úgy érzem nem tettem oda magam, pedig fizikálisan és technikailag is teljesen rendben voltam. Jónak éreztem magam, mégis így sikerült, nem akarok magyarázkodni. Ha az első háromban vagyok és megyek egy tök jó pályát, akkor minden rendben, de most valahogy nem jött össze semmi” – mondta a harmincegyszeres világbajnok.

Kovács annak ellenére, hogy szeretett volna a dobogón végezni, elégedett a válogatón elért eredményeivel, hiszen a páros eredményeinek köszönhetően valószínűleg a négyesnek is tagja lesz.

„Amit idén célul tűztem ki magamnak az első körben teljesítve” – összegezte a hétvégét.
- Összességében örülök, hogy így zárult a válogató. A 200 páros úgy ment, mint álmaimban, és az 500 kétharmada is jó volt. Úgy tűnik, Natasával jól működik a párosunk” – mondta arról, hogy az olimpia óta szinte alig gyakoroltak együtt, mégis „behúzták” a két páros számot.

„Tíz év alatt, talán ha háromszor betliztünk. Két válogatón és sajnos tavaly az olimpián. Úgy gondolom ez nem egy rossz arány. Úgy tűnik, ha mi jók vagyunk, és jól megyünk, miénk a világ” – mondta arról, mennyire érzik egymást a hajóban, amit jól bizonyít két közösen szerzett olimpiai bajnoki címük is.

A titkot azonban ő sem tudja. Mint elmondta, amióta 2004-ben összeültek, azóta működik ez a páros. Anélkül, hogy mélyebb szakmai elemzésekbe belemenne, úgy érzi, technikailag passzolnak egymáshoz, és remekül viszonyul egymáshoz a ritmusuk.

Kovács örömét fejezte ki, hogy a sokak által a jövő nagy párosának tartott Kárász Anna, Vad Ninetta kettős is kiemelkedően szerepelt, ugyanakkor nem felejtett el megjegyezni, hogy nem két fiatal tehetségnek kellene már odaérni a legnagyobbak közé, hanem már legalább tizenkettőnek.

(Forrás: molcsapat.hu)