Kovács Katalin: Mindig örömteli a karácsony, de most különösen az volt

Kovács Katalin: Mindig örömteli a karácsony, de most különösen az volt

2013. 12. 28.
Megosztás

Az elmúlt hét talán legnagyobb sajtóvisszhangot kiváltó bejelentése Kovács Kataliné volt. A harmincegyszeres világbajnok kajakos ugyanis elárulta, június elejére várja első gyermekét. Ennek fényében minden bizonnyal élete talán legboldogabb karácsonyán van túl.

„Nekem valahogy mindig örömteli a karácsony. Szeretek készülni, és mindig várakozással tölt el. Most is nagyon boldog voltam, de idén talán érthető okokból még nagyobb boldogságot éreztem a fenyőfa mellett” – árulta el a boldog kismama.

Elmondta, az elmúlt évekhez hasonlóan, ezúttal is édesanyjáéknál töltötte a szentestét, ahol sok minden szép és hasznos ajándékot kapott. „Nálunk mindig ugyanaz a menü, amit édesanyán „természetesen” minden évben megbolondít kicsit. A megszokott gyümölcsleves, pisztráng és mákos guba mellé ezúttal halászlét is főzött, pedig azt nem szoktunk. De ez is nagyon jól sikerült neki” – mondta nevetve a háromszoros olimpiai bajnok.

Kovács elárulta, áldott állapota ellenére sincs benne olyan érzés, hogy mindent felfalna. Korábban sem foglalkozott azzal, hogy mennyit eszik az ünnepek alatt, de akkor tudta jól, hogy a januári alapozásnál ezt amúgy is ledolgozza. Idén úgy érezte nagyon jól „beállt” számára, hogy mennyit eszik, és egyik étkezés után sem érezte azt, hogy kidurranna a jóllakottságtól.

„Nálunk egyébként sem arról szól az ünnepi étkezés, hogy egy óra alatt mindent betömünk, szeretünk hosszasan ülni az asztalnál és nyugodtan, szépen türelmesen elfogyasztani az ebédet vagy a vacsorát” – avatott be a családi ünnepbe, az egyébként is az egyik legszebb magyar sportoló.

Kovács sokáig titkolta áldott állapotát, mint elmondta, erre azért volt szükség, mert először a családjával illetve a hazai szövetség vezetőivel, a MOB vezetőivel és az egyesületével a G4S Honvéddal és egyik legrégebbi támogatójával a MOL-lal szerette volna tudatni a hírt, mégse az újságokból értesüljenek róla.

„Próbáltam csak januárra eltolni a bejelentést, de úgy érzem végül jól döntöttem. Nagy teher esett le a szívemről, hogy most már nem kell titkolózni erről a csodálatos dologról. Ennek ellenére a múlt héten úgy éreztem, mint ha hakniznék, annyian kerestek a bejelentés után” – mondta Kovács, aki nem titkolja, szeretne még kajakozni, de egyelőre nem nagyon foglalkozik ezzel, minden gondolatát a babavárás tölti ki.

(Forrás: molcsapat.hu, fotó:blikk.hu)