Kovács Katalin sorozatokkal készül a Világkupára

Kovács Katalin sorozatokkal készül a Világkupára

2013. 04. 27.
Megosztás

Három hét múlva rajtol Szegeden a 2013-as gyorsasági kajak-kenu Világkupa-sorozat.

A Maty-éri első felvonásra közel 50 nemzet, 800 versenyzője nevezett. Storcz Botond szövetségi kapitány szerint csaknem világbajnoki szintű mezőny indul a május 10. és 12. között zajló szegedi versenyen.

Természetesen ott lesz Kovács Katalin is, akinek ez már a sokadik Világkupája, ennek ellenére ugyanolyan elszántan készül, mint tette azt korában bármikor. A háromszoros olimpiai bajnok kajakos az elmúlt hetekben edzőtáborból-edzőtáborba ment, hiszen Előbb Sevillában, majd Dunavarsányban, az elmúlt héten pedig Szolnokon „élvezhette” a felkészülés kellemes fáradtságát.

„Nagyon sokat dolgoztunk az elmúlt hetekben, de szerencsére a pihenésre is mindig volt időnk. Engem mostanában a sorozatok kapcsolnak ki, egy barátnőm révén elég sokhoz hozzájutottam és most ezeket nézem” – mondta Kovács arról, mivel tud igazán kikapcsolódni az edzőtáborokban az edzések monotonossága mellett.

Elárulta, amíg egy éve a 24 című bűnügyi sorozat volt a kedvence, most a két pasi megy egy kicsi című vígjátékért, legújabban pedig a Grace Klinika című orvosos sorozatért rajong. A sorozatok mellett természetesen az olvasás az, ami igazán kikapcsolja.

„Azért szeretem a sorozatokat meg a könyveket jobban, mint a filmeket, mert az utóbbinak másfél óra után vége. Egy jó sorozatban vagy egy könyvnél, pedig várom a folytatást, ez idő alatt pedig ellehet gondolkozni az eseményeken” – mondta a harmincegyszeres világbajnok.

Ugyanakkor elismerte, a felkészülés alatt előnyben részesíti a magyarul beszélő filmeket, mert előfordult már, hogy fáradtan elkezdett nézni egy feliratos filmet és olvasása közben elaludt rajta.

Az egyik legcsinosabb magyar sportoló elárulta, az edzőtáborozások során is ad a megjelenésére, azonban úgy véli, egy nő nem attól szép, hogy órákig rakja össze magát, mielőtt kilép az utcára. „Egy nő szépsége szerintem belülről jön. Legyen tiszta, ápolt, a lényeg, hogy jól érezze magát” – véli a szépségről.

Kovács a szegedi Világkupán az olimpiai bajnok négyes tagjaként áll rajthoz Szabó Gabriellával, Kozák Danutával és Fazekas-Zur Krisztinával. Storcz Botond szövetségi kapitány az esemény keddi sajtótájékoztatóján elmondta, az Európa-bajnokságra és a világbajnokságra már az olimpián szerepelteknek is válogatón kell részt venni és a tavalyi évhez hasonlóan az egyesben elért eredmények alapján állítja össze a csapathajókat.

Azt még nem tudta, hogy egy versenyző hány számban indulhat az Eb-n és a vb-n, mennyire lehet az egyes számok között „ugrálni”, mert a világbajnokság pontos menetrendjét, a versenyek időpontját még nem kapta meg a németektől.ŰŰ

(Forrás: molcsapat.hu)