Kovács Sarolta éppen lecsúszott a dobogóról a kínai öttusa vk-n

Kovács Sarolta éppen lecsúszott a dobogóról a kínai öttusa vk-n

2014. 04. 19.
Megosztás

Kovács Sarolta (a képen) a negyedik helyen végzett az öttusázók kínai világkupaversenyén, Csengtuban.

A pénteki női döntő másik két magyar résztvevője közül Földházi Zsófia tizedik, Alekszejev Tamara pedig - aki megnyerte a lovaglást - 18. lett. Győzött a 2009-ben világbajnok kínai Csen Csien. A 2011-ben vb-ezüstérmes Kovács - a nemzetközi szövetség honlapja szerint - a vívásban 14 ellenfelét győzte le, 21-től viszont kikapott, így a 24. helyről kellett megkezdenie a felkapaszkodást.

A medencében 2:12.66 perces idővel csapott a célba a 200 méteres táv végén, ezzel ebben a számban a harmadik legjobb volt, majd lovaglásban még előrébb, a második helyen végzett, mivel nem hibázott, mindössze időtúllépésért kapott minimális levonást. Jól sikerült neki a lövészetekkel kombinált futás is, 13:23 perces eredménnyel a nyolcadik leggyorsabb volt ebben a számban, ezzel pedig nagy küzdelemben a negyedik helyen ért célba.

A tavaly Európa-bajnok Földházi ugyanilyen vívással kezdett, 2:13.90-es úszással ő is az élmezőnyben fejezte be a második tusát, lovaglása és a kombinált száma viszont kicsit gyengébb lett, mint Kovácsé.

Női verseny:
1. Csen Csien (kínai) 1333 pont, 2. Oktawia Novacka (lengyel)1300, 3. Liang Van-hszia (kínai) 1286, 4. Kovács Sarolta 1281 (vívás: 14 győzelem/21 vereség/184 pont, úszás: 2:12.66 perc/302 pont, lovaglás: 298 pont, lövészet-futás: 13:23/497 pont), ...10. Földházi Zsófia 1257 (14/21/184, 2:13.90/299, 286, 13:32/488),...18. Alekszejev Tamara 1231 (12/23/172, 2:22.45/273, 300, 13:34/486)

Szombaton a férfiak döntőjét rendezik a Pierre de Coubertin öttusaközpontban, többek között három magyarral, Kasza Róberttel, Tibolya Péterrel és Demeter Bencével a 36 fős mezőnyben.

(Forrás: MTI)