Kövér László irigykedik a bakui sportolókra

Kövér László irigykedik a bakui sportolókra

2015. 06. 18.
Megosztás

Az Azerbajdzsánban hivatalos látogatáson tartózkodó Kövér László csütörtök délután meglátogatta a magyar csapatot a sportolói faluban.

Az Országgyűlés elnökének eddig sűrű volt a programja, így először tudott belekóstolni az Európa Játékok hangulatába. A sportolói falu bejáratánál Fábián László, a magyar csapat vezetője fogadta, és kalauzolta a magyar házban.

A dicsőségtábla előtt Kövér László gratulált a birkózásban aranyérmes Barka Emesének és Sastin Mariannának. Sajnálta, hogy személyesen nem láthatta a győzelmüket, de azzal búcsúzott, hogy este mindenképpen a helyszínen tekinti meg Veréb István bronzmérkőzését a Hejdar Alijev Arénában, és ha ideje engedi, akkor pénteken egy vízilabda-mérkőzésre is kilátogat.

A házelnök a mob.hu-nak adott interjúban elmondta, sportrajongóként hatalmas élmény volt számára körbejárni a sportolói falut, és irigykedik azokra a versenyzőkre, akik részt vehetnek egy ekkora multisporteseményen.

„Aki sportol, az már önmagában nagy dolgot csinál a saját élete szempontjából. Aztán annak, aki ezt olyan szinten űzi, hogy egy világversenyre kap a nemzet nevében kiküldetést, egészen felemelő érzés lehet” – tette hozzá.

Kövér László elárulta, hivatalos útján sorra fogadhatja a gratulációkat az azeri állami vezetőktől annak kapcsán, hogy hazánk harmadik a bakui éremtáblázaton, és ilyenkor természetesen ő is elismerően szól arról, hogy Azerbajdzsán második a vonatkozó rangsorban. Ilham Alijev azeri elnökkel pedig abban maradtak, hogy nem sértődnek meg, ha a másik ország sportolói előrébb végeznek.

A teljes beszélgetést alább meghallgathatja:



(MOB, fotó: MOB/Szalmás Péter)