Hogyan lett Dr. Kozák Danuta helyett Kozák Danuta olimpiai bajnok?

Kozák Danuta: Idén a két olimpiai egyes számra készülök elsősorban

2013. 02. 01.
Megosztás

A kétszeres olimpiai bajnok kajakos Kozák Danuta az elmúlt héten 2016-os riói játékokig érvényes szerződést kötött az Újpesti Torna Egylettel.

London egyetlen kétszeres magyar bajnoka elmondta, azért választotta az újpesti klubot, mert patinás egyesület, ahol biztos, nyugodt szakmai hátteret és baráti közösséget tudnak neki nyújtani.

„Örülök, hogy ide írtam alá, hiszen támogatják az elképzeléseimet és az elmúlt időszakban több sikeres sportoló (Gyurta Dániel, Berki Krisztián is az Újpestet választotta, és remélem, hogy itt én is sikeres leszek” – mondta a Honvédtól tavaly ősszel elváló klasszis.

Az ötszörös vb- és hétszeres Eb-győztes versenyző novemberben jelezte, hogy nem hosszabbítja meg 2012 végén lejáró szerződését korábbi egyesületével, ahol nem támogatták az edzőváltással kapcsolatos elképzeléseit. Újpesten viszont nem gördítettek akadályt a megállapodás elé, miszerint Danuta felkészítésében párja, a korábbi kenus Somogyi Béla is részt vesz.

Danuta a szárazföldi edzések közül az edzőtermi tréningeket az újpesti Oxygén Wellness centrumban és az UTE tímár utcai telepén végzi majd, futni és úszni pedig az újpesti csapat hölgytagjaival az atlétikai centrumban, míg úszni Békásmegyeren fog.

Arról, hogy milyen külföldi edzőtáborozásra van lehetősége, még nem tudott válaszolni, mint mondta jelenleg szervezés alatt van, de bízik benne, sikerül találni megfelelő helyet a vizes felkészülésre is.

Néhányan megkérdőjelezték, milyen lesz a felkészülés a párjával, de Danuta szerint semmi extrára nem kell gondolni, nagyon jól tudnak együtt dolgozni. „Együtt csináltuk végig az elmúlt 2-3 hónapot, és egyáltalán nem volt nehéz együtt lenni a nap 24 órájában. Természetesen a felkészülésben vannak régi dolgok is, de sok újfajta edzést is kipróbáltunk már” – mondta Danuta.

Hogy mennyire eredményes a közös munka, azt jól bizonyítja, hogy a napokban Tatán volt egy keretfelmérő a felnőtt és az U 23-as keret tagjainak, és a felmérések alapján már most – a felkészülés szakaszában – is vannak olyan eredmények, melyekben javult a tavalyi teljesítményéhez képest.

„Idén a két olimpiai egyes számra készülök elsősorban, ezekben szeretnék jól szerepelni a duisburgi világbajnokságon. Emellett természetesen mindenre nyitott vagyok, de egyelőre még a válogatási elveket sem tudom pontosan, először ezeket kell tudni, utána pedig a válogatón kiharcolni a részvételt” – utalt Danuta, arra, hogy egy olimpiai bajnoknak is ugyanúgy meg kell küzdenie a csapatba kerülésért.

(Forrás: molcsapat.hu)