Kozák Danuta ismét behúzta az egyest

Kozák Danuta ismét behúzta az egyest

2013. 07. 19.
Megosztás

Kozák Danuta ismét megnyerte a K-1 500 méter fináléját, amelynek köszönhetően ő képviseli a magyar színeket Duisburgban.

Dombvári Bence K-1 1000 méteren, Dombi Rudolf és Kökény Roland K-2 1000 méteren, míg Vasbányai Henrik és Mike Róbert C-2 1000 méteren iratkozott fel az utaslistára.

Nem történt „helycserés” támadás csütörtökön a világbajnoki válogató második napján, ismét győzött Kozák Danuta, Dombvári Bence, a Dombi Rudolf, Kökény Roland páros, valamint Vasbányai Henrik és Mike Róbert kettőse, vagyis egyelőre nem kell szétlövést tartania Storcz Botond szövetségi kapitánynak.

Legalábbis e négy szám tekintetében, hiszen női K-1 500 méteren alaposan átalakult a mezőny, és ez kérdéseket vet fel a női négyessel kapcsolatban.
Kozák Danuta mögé ugyanis Fazekas-Zur Krisztina futott be a második helyre, Vad Ninetta pedig bronzérmes lett. Az első válogatón második Douchev-Janics Natasa a negyedik, az akkori bronzérmes Kárász Anna a hatodik helyre csúszott vissza, míg Kovács Katalin a hetedik lett.

„Szépen átalakult a női mezőny, de ez várható is volt, hiszen hét hét telt el az első válogató óta – mondta Storcz Botond.
– Abszolút körbeverés van a lányoknál, mindenki arról faggat, hogyan alakulhat a női csapathajó, de én szeretném megvárni a válogató végét.”

„Boldog vagyok, hogy így sikerült ez a verseny, mert a válogató előtt két héttel nagyon magam alatt voltam. Rengeteget dolgoztunk és totálisan elfáradtam, de a válogatóra előjött a forma, remek állapotban érzem magam” – mondta Kozák Danuta a versenyt követően.

„Májusban csak azt kívántam, bár csak még egy órát alhatnék a verseny előtt, most azonban repült alattam a hajó. Nagyon boldog vagyok, hogy így sikerült ez a verseny, és mivel Gabi is kiváló időt lapátolt, így bízom benne, hogy a pénteki párosban meglepetést tudunk okozni” – mondta Fazekas-Zur Krisztina.

Férfi K-2 1000 méteren nem született meglepetés, hiszen Dombi Rudolf és Kökény Roland könnyed versenyzéssel szerezte meg a győzelmet.
„Nem kellett komolyabban indítanunk se a táv közepén, se a végén. Még bőven van tartalék ebben a pályában” – értékelt Kökény Roland.

Nem izzadt meg különösebben Vasbányai Henrik és Mike Róbert kettőse sem, amely közel négy hajóval verte a mezőnyt C-2 1000 méteren.
„Jobb időt lapátoltunk, mint az Európa-bajnokságon, ez biztató. Ám ez a fölényes győzelem nem jelent semmit, hiszen nem volt túlzottan erős a mai mezőny” – árulta el Mike Róbert.

És hogy miként szerepelt Dombvári Bence?

A Honvéd fiatalja kibérelte magának az 1000 métert, könnyedén nyerte meg a versenyt Tóth Dávid és Kammerer Zoltán előtt, vagyis ő is készülődhet a duisburgi világbajnokságra.

A válogató részletes eredményei itt megtalálhatóak.

(Forrás: kajakkenusport.hu)