Kozák Danutát egykori iskolájában járt

Kozák Danutát egykori iskolájában járt

2013. 02. 18.
Megosztás

Kozák Danuta javában edz és készül az idei szezonra. Egyelőre csak a fagyos Budapesten, azt még nem tudta megmondani, hogy milyen melegebb edzőtáborozásra lesz lehetősége.

A hétvégén ugyan az Aquaworldben melegebb környezetben „gyakorolhatott”, egy bemutató evezés keretén belül, de mint elmondta, ez csak amolyan vicces verseny volt, melyen „állandó” páros partnerével Szabó Gabriellával, diákolimpiai bajnokokkal mérték össze a tudásukat ergométeres versenyen. Ugyanakkor a múlt héten egy kis nosztalgiázásra is volt ideje!

„A múlt héten visszamentem egykori általános iskolámba, ahol egy élménybeszámolón vettem részt. A nyolcadik elvégzése óta most voltam ott először, de nagyon jól éreztem magam. A tanárok kedvesek a gyerekek roppant aranyosak voltak” – elevenítette fel Danuta az elmúlt hét egyik legfontosabb kalandját.

Elmondta, a Gyöngyösi sétányon található számítástechnikai iskolát azóta mát átépítették, de így is rengeteg emlék, élmény jött vissza számára a falak között. Körbevezették, szinte mindenhova benézhetett, és természetesen a tornatermet se hagyta ki.

„Bementem a volt tantermembe és megmutatták az újonnan épített műfüves pályát is. A legérdekesebb az volt, hogy még mindig olyan illata van az iskolának, mint amire emlékeztem, ez fogott meg leginkább” – mondta a 25 esztendős klasszis.

Elárulta, szerette az iskolát és szeretett iskolába járni is. Ahogy visszaemlékezett, nem is tudott rossz élményt mondani az ott töltött nyolc évről. Külön öröm volt számára, hogy az élménybeszámolón a gyerekek nyitottak és érdeklődőek voltak, így örömmel válaszolt sokadszor ugyanazokra a kérdésekre, melyeket az olimpia óta annyiszor feltettek neki.

„A végén annyi autogrammot kellet kiosztanom, hogy jobban elfáradt a kezem, mint egy edzés után” – mondta félig tréfásan arról, hogy népszerűsége az olimpia elmúltával sem csökken.

A hétvégén még egy ünnepség várt az ötszörös világbajnokra, hiszen édesapja 60 esztendős volt és a család egy kisebb ünnepség keretében köszöntötte fel a korábbi sportembert. Danuta azt is elárulta, édesapját színházjeggyel lepte meg a jeles ünnepen.

(Fotó:mti.hu)