Közel 10,5 millió forinttal támogatta az EMMI a devecseri akadálymentes sportpálya megépítését

Közel 10,5 millió forinttal támogatta az EMMI a devecseri akadálymentes sportpálya megépítését

2012. 06. 24.
Megosztás

Füzi Ákos (a képen), az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) sportszakmai főosztályvezetője köszöntötte a devecseri sportpálya avató ünnepség résztvevőit.

Beszédében elmondta: „Pozitív hozzáállás, összefogás és az itt élők rátermettsége kellett ahhoz, hogy az iszapkatasztrófa által sújtott város lakossága új sportpályával gazdagodjon.”

Füzi Ákos a Sportért Felelős Államtitkárság képviseletében, a nemzeti színű szalag átvágásával hivatalosan is átadta Devecser első műanyag borítású szabadidős sportpályáját.

A Hétvégi Hagyományőrző Somló Környéki Hetek devecseri rendezvényei között ma átadott új, akadálymentes sportpálya az EMMI, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és Devecser Város Önkormányzata anyagi támogatásával készült el.
A vörösiszap-katasztrófa 2010 októberében Devecser egy teljes városrészét lerombolta. A kármentesítésből, az újjáépítésből Magyarország kormánya és a karitatív szervezetek egyaránt kivették részüket. A közösségi élet fejlesztését számos beruházás támogatta, így például a gyermekek "sportpályája", a Kastélyparkban megtalálható játszótér és a most elkészült akadálymentes szabadidős sportpálya is.

Az ünnepséggel párhuzamosan Devecserben térségi sportversenyt is rendeztek, délután 15.00 órától pedig a Rotary-házban nyílik meg a Makovecz Imre – templomok – részletek vándorkiállítás, amelyen Máté Gábor fotográfus és Dénes György építész fotói tekinthetők meg. A tárlatot Toldi Tamás, a város polgármestere nyitotta meg.
Az eseményen beszédet mondott Ékes József országgyűlési képviselő, Turi Attila Ybl-díjas építész és Makovecz Pál, a Makovecz Közhasznú Alapítvány elnöke.

(Forrás: Emberi Erőforrások Minisztériuma Sportért Felelős Államtitkárság)