Középmezőnyben végeztek a férfi maratonfutók Rióban

Középmezőnyben végeztek a férfi maratonfutók Rióban

2016. 08. 21.
Megosztás

A riói olimpia zárónapján rendezték a férfiak maratonfutó versenyszámát, az atlétikai számok közül utolsóként. Az esős időben, a 155 fős mezőnyben két magyar állt rajthoz. Józsa Gábor 87., Csere Gáspár 109. lett.

A játékok hagyományainak megfelelően az atlétikai versenyekből a klasszikus, 42,195 kilométeres utcai viadal maradt egyedüli számként az utolsó napra, a sportág és az olimpia egyfajta koronájaként.

A start után a szokásoknak megfelelően kialakult egy nagyobb vezető boly, amely még 30 kilométernél is legalább tízfős volt, a legjobbak versenye viszont ekkor kezdődött igazán. Öt kilométerrel később már csak ketten tartották a lépést a 31 éves kora ellenére szinte veteránnak nevezhető kenyai Kipchogéval, aki 2004-ben olimpiai bronz-, 2008-ban pedig ezüstérmes volt 5000 méteren, korábbi kedvenc távján, aminek 2003-ban, mindössze 18 évesen a világbajnoka lett. A kenyai versenyzővel az etióp Feyisa Lilesa és az amerikai Galen Rupp futott 35 kilométernél. Kipchoge azonban fokozatosan őket is leszakította, az utolsó kilométereket pedig egyedül tette meg, s végül 2:08:44 órás idővel győzött, 1:10 perccel megelőzve etióp riválisát és majdnem másféllel Ruppot.

A magyarok közül Józsa Gábor 2:23:22 órás idővel a 87., míg Csere Gáspár 2:28:03-mal a 109. helyen ért célba.

Józsa Gábor néhány nappal ezelőtt a pályán gyors segítséget nyújtott egy rosszul lett spanyol futónőnek.

Eredmény, férfi maraton: 1. Eliud Kipchoge (Kenya) 2:08:44 óra, 2. Feyisa Lilesa (Etiópia) 2:09:54, 3. Galen Rupp (Egyesült Államok) 2:10:05, ...87. Józsa Gábor 2:23:22, ...109. Csere Gáspár 2:28:03.

(MOB-MTI, fotó: MOB/Czeglédi Zsolt)