Középpontban a taktika

Középpontban a taktika

2013. 10. 23.
Megosztás

Frissítő edzéssel kezdte a heti programot a női válogatott Szombathelyen. Mivel a keret több tagja Bajnokok Ligája mérkőzésről érkezett, a hétfő a rehabilitációról szólt.

Keddtől azonban taktikai munka, a játékrészek gyakorlása és csapatépítés vár a hétvégén már a Provident Kupán szereplő csapatra.

"A taktikával, azaz a védekezéssel, a lerohanással, a rendezett védelem elleni támadással és a visszarendeződéssel, az emberelőnyös és hátrányos játékkal szeretnénk a héten elsősorban foglalkozni - hangsúlyozza Hajdu János szövetségi kapitány.
- Mindenbe belekóstolunk egy kicsit. Átismételjük a már meglévő válogatott repertoárt, felfrissítjük a csapat tudását. Természetesen, támaszkodunk a klubokban megszerzett alapokra, és ahol kell, ott változtatunk, frissítünk, mert erre mindig szükség van. Ezt Karl Erik Böhn is így tenné, különben kiismerhetővé válhatnánk, az pedig nem lenne jó!"

Hajdu János 20 játékost hívott a Provident Kupára és a decemberi világbajnokságra készülő keretbe. A szövetségi kapitány két új játékosnak adott lehetőséget, a bajnokságban jól teljesítő Mayer Szabinának és a fiatal jobbátlövőnek, Planéta Szimonettának. Az edzőtáborba érkező minden kerettag egészséges, ám Görbicz Anita csak szerdától tréningezhet, mert egy csavart távolítottak el a korábban operált kezéből, és el kell kerülnie az izzadást.

"Természetesen minden itt lévő játékos a magyar válogatottat képviseli, de a klubokban való összeszokottságra, csapatrészekre, játékos-kapcsolatokra bátran támaszkodnunk kell, hiszen ez előnyt jelenthet. Ebből a szempontból három sorunk van, a ferencvárosi, a győri és a vegyes. Ezt kell összegyúrnunk a siker érdekében."

A magyarok péntektől, kemény ellenfelek ellen tesztelhetik, hogy hol tartanak a világbajnokságra való felkészülésben. A Provident Kupán a norvég ligaválogatott, Brazília és Horvátország ellen lép pályára a válogatott.

"Annak ellenére, hogy a norvégok legjobbjai Eb-selejtezőn játszanak, a második csapatuk is kiváló játékerőt képvisel, nem lesz könnyű dolgunk ellenük, mint ahogy a brazilok ellen sem. Ők az Európán kívüli legjobb válogatott, játékosaik az osztrák Hypo Niederösterreich csapatában edződnek, nemzetközi szinten elismert klubokban játszanak. Az egyik kulcsjátékosuk, Eduarda Amorim pedig éppen a győrieket erősíti.
A horvátok, nos, nekik tartozunk. A tavalyi Európa-bajnokságon legyőztek bennünket, és most szeretnénk nekik visszavágni. Feltett szándékunk, hogy a Provident Kupát itthon tartsuk, megnyerjük a tornát, de szem előtt tartom, hogy ez egy felkészülési sorozat állomása. Fontos számunkra, mint ahogy a fejlődés, a csapat építése és a motiváció is."

A magyar női válogatott kerete a Provident Kupára:

Kapusok: Herr Orsolya (Győri Audi ETO), Kiss Éva (Fehérvár KC)
Jobbszélsők: Bognár-Bódi Bernadett (Győri Audi ETO), Kovacsicz Mónika (FTC Rail Cargo Hungaria), Orbán Adrienn (Győri Audi ETO)
Jobbátlövők: Planéta Szimonetta (Veszprém Barabás Duna Takarék), Rédei-Soós Viktória (Győri Audi ETO)
Irányítók: Görbicz Anita (Győri Audi ETO), Kovacsics Anikó (Győri Audi ETO), Szucsánszki Zita (FTC Rail Cargo Hungaria)
Beállók: Cifra Anita (FTC Rail Cargo Hungaria), Mayer Szabina (Fehérvár KC), Szamoránsky Piroska (FTC Rail Cargo Hungaria)
Balátlövők: Bulath Anita (Dunaújvárosi Kohász), Szekeres Klára (ÉTV Érd), Tomori Zsuzsanna (FTC Rail Cargo Hungaria), Triscsuk Krisztina (ÉTV Érd), Zácsik Szandra (FTC Rail Cargo Hungaria)
Balszélsők: Vérten Orsolya (FTC Rail Cargo Hungaria), Vincze Melinda (Dunaújvárosi Kohász)

Szövetségi kapitány: Hajdu János
Edző: Siti Bea

PROVIDENT KUPA, női válogatott torna

2013. október 25-27., Szombathely, Arena Savaria

Program:

Október 25.
17:00 Magyarország-Norvégia
19:00 Brazília-Horvátország

Október 26.
13:05 Magyarország-Brazília
15:05 Horvátország-Norvégia

Október 27.
10:00 Norvégia-Brazília
12:05 Magyarország-Horvátország

Napijegyek (egy nap mindkét mérkőzésére érvényesek):
Helyre szóló belépők: 2000 forint
Felnőtt jegyek a galériára: 1500 forint
Diák és nyugdíjas jegyek a galériára: 1000 forint

Bérletek (a torna valamennyi mérkőzésére érvényesek):
Helyre szóló bérletek: 4000 forint
Felnőtt bérletek a galériára: 3000 forint
Diák és nyugdíjas bérletek a galériára: 2000 forint

Csoportok számára legalább 20 db belépőjegy vásárlása esetén 15 százalék kedvezményt biztosítunk.

Jegyek kaphatók a www.sportjegyek.hu oldalon és Szombathelyen a Pannonsport Kft. irodájában hétfőtől csütörtökig 08:00-17:00 között, pénteken 08:00-15:00 között


Amorimmal jönnek a brazilok, Peneziccsel a horvátok

A brazilok, és a jövő évi társházigazda horvátok a lehető legerősebb csapatukkal állnak ki a szombathelyi tornára. A braziloknál így ott lesz a Győr kiválósága, Eduarda Amorim, valamint a Hypóban játszó válogatottak. Morten Soubak ugyanakkor néhány új játékosnak is megadja a lehetőséget a bizonyításra, így került be a keretbe a Volgograd kapusa, Mayssa Pessoa vagy éppen a szélső Mariana Costa és az átlövő Patrícia Scheppa.
A horvátoknál ismét ott van a keretben Lidija Horvat és a sokáig sérüléssel bajlódó Miranda Tatari, új névnek számít Tea Jakara.

A BRAZIL KERET

Kapusok: Barbara Arenhart (Hypo), Mayssa Pessoa (Dinamo Volgograd)
Átlövők: Amanda Claudino de Andrade (Supergasbras/UNC/Concórdia), Deonise Fachinello Cavaleiro (Hypo), Eduarda Amorim (Győri Audi ETO), Juliana Malta Varela de Araújo (Metodista/Sao Bernardo), Karoline Helena de Souza (Tvis Holstebro), Patrícia Scheppa (Liga Itapeviense de Handebol)
Irányítók: Ana Paula Rodrigues Belo (Hypo), Deborah Hannah Pontes Nunes (Metodista/Sao Bernardo), Franciele Gomes da Rocha (Hypo), Mayara Fier de Moura (Hypo)
Szélsők: Alexandra Priscila do Nascimento (Hypo), Fernanda Franca da Silva (Hypo), Jéssica Quintino (Vistal Gdynia), Mariana Costa (Team Vendsyssel), Samyra Pereira da Silva Rocha (Mios Biganos Handball)
Beállók: Daniela de Oliveira Piedade (Krim Ljubljana), Elaine Gomes Barbosa (Forca Atlética), Fabiana Carvalho Diniz (Hypo)

A HORVÁT KERET
Kapusok: Marta Zderic (Buducsnoszt Podgoica), Marina Razum (Lokomotiva Zagreb), Ivana Kapitanovic (Podravka Koprivnica)
Átlövők: Lana Frankovic (Sesvete Agroproteinka), Andrea Penezic (Krim Ljubljana), Iva Milanovic-Litre (RK Samobor), Dina Havic (Podravka Koprivnica), Lidija Horvat (Lokomotiva Zagreb), Zana Covic (HC Bieitlgheim)
Irányítók: Kristina Élez (Rosztov Don), Sonja Basic (Lokomotiva Zagreb), Miranda Tatari (Asztrahanocska)
Szélsők: Maja Zebic (Vardar Szkopje), Iva Pongrac (Podravka Koprivnica), Anita Gace (Lokomotiva Zagreb), Tea Jakara (Sesvete Agroproteinka)
Beállók: Katarina Jezic (Buducsnoszt Podgoica), Vesna Milanovic-Litre (Podravka Koprivnica)

(Forrás: kezi.hu/NSO)