Közgyűlések és tanácsülés az akadémia február végi munkájának középpontjában

Közgyűlések és tanácsülés az akadémia február végi munkájának középpontjában

2020. 03. 03.
Megosztás


Dr. Aján Tamás vezetésével évindító ülését tartotta február végén a Magyar Olimpiai Akadémia (MOA) tanácsa. A vezető testület mellett több baráti kör is közgyűlést rendezett tagjai részére; Szombathelyen új elnököt is választottak.

Február 21-én, pénteken délután közgyűlést tartott Szombathelyen a Halmay Zoltán Olimpiai Hagyományőrző Egyesület. A legnagyobb létszámú (70 fő) olimpiai baráti kör elnöke, Horváth Vilmos számolt be az egyesület elmúlt időszakban végzett munkájáról. A beszámolója végén, más irányú elfoglaltságai miatt bejelentette lemondását az egyesület elnöki tisztségről. Horváth Vilmos az egyesület megalakulása óta, 1996 óta, 24 éven át vezette közmegelégedésre az egyesületet. A közgyűlés az eddigi alelnököt, Gál Lászlót választotta meg egyhangúlag az egyesület elnökének.

Február 25-én, kedden délután dr. Aján Tamás elnök meghívására a MOA tanácsa a fővárosi Bajai Halászcsárdában tartotta ülését. Az elnök köszöntője után Győr Béla főtitkár számolt be az október 25-ei ülés óta eltelt időszak és az elmúlt év végrehajtott feladatairól, majd ismertette a 2020-as év tervezett feladatait. Tájékoztatást adott az előző év pénzügyi kiadásairól és az idei év pénzügyi tervezetéről. Külön köszöntötte az elnök és a főtitkár a hosszú lábadozása után újra személyesen megjelent dr. Szakály Sándor történészprofesszort, a MOA alelnökét, akit már nagyon várt vissza a MOA tanácsa. Dr. Bukta Zsuzsanna a külföldi konferenciáiról, dr. Csisztu Zsuzsa a Magyarországon megrendezett AIPS-kongresszusról tájékoztatta a tagokat. Dr. Aján Tamás a külföldi hírekben róla megjelenteket ismertette részletesen és nagyon őszintén. Jelezte, hogy amikor meglesz a vizsgálat konkrét eredménye, arról is részletes tájékoztatást kap a tanács és a MOB elnöksége.

Február 27-én a Csanádi Árpád Olimpiai Baráti Kör tartotta meg éves, rendes közgyűlését a Csanádi Árpád Általános Iskola, Sportiskola és Gimnázium étkezdéjében. Som Ferenc levezető elnök köszöntője után dr. Hencsei Pál elnök számolt be és értékelte fényképes kiegészítéssel a kör elmúlt évi munkáját. Surányi Péter gazdasági vezető ismertette a kör múlt évi pénzügyi forgalmát, majd Budai Tibor, a felügyelő bizottság vezetője tartotta meg beszámolóját. Győr Béla MOA-főtitkár a kiegészítéseknél megköszönte a kör tagjainak az egész éves aktivitásukat. A közgyűlés az elhangzott beszámolókat egyhangúlag elfogadta. A hivatalos program után a szokásos tombola zajlott, amelyen a kör tagjai a tagok által felajánlott olimpiai könyvek közül értékes ereklyékhez juthattak.

A sikátori Zsivótzky Gyula Olimpiai Kör Egyesület február 29-én, szombaton délután rendezte év eleji ülését, melyet ezúttal ötórai disznótoros jellegű esttel kötött egybe Veszprémvarsányban. Dr. Printz János, a kör elnöke köszöntötte a megjelenteket, külön is a névadó özvegyét, Zsivótzkyné Komka Magdolna olimpikont. Győr Béla megköszönte az elnöknek és a tagságnak az elmúlt évi aktivitását, főként a Zsivótzky-futások megszervezését. A köszöntések után beszélgettek Papp Győzővel, a Kisalföld sportrovatának vezetőjével az Ezren ETO-mezben című könyvéről. A szerző dedikálta is a helyszínen az érdeklődők számára a megvásárolható könyveket, majd hosszan elmélkedtek az ETO helyszíni kötődéseiről. A disznótoros vacsora után a kisbéri Langallik Néptáncegyüttes Tánccsoportjának fergeteges és magával ragadó műsorát láthatták a résztvevők. Az ülés és az est itt is tombolával zárult.
(MOB-MOA/GyB)