KÖZLEMÉNY: Nincs megegyezés a szerbekkel

KÖZLEMÉNY: Nincs megegyezés a szerbekkel

2012. 10. 04.
Megosztás

Minden ellentétes tartalmú sajtóhír ellenére a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) nem egyezett meg, sőt nem is egyeztetett ma a Szerbiai Kajak-Kenu Szövetséggel (KSS) Douchev-Janics Natasa távozása ügyében.

A szerb médiában szerdán megjelent hírek szerint a csütörtöki nap folyamán Belgrádban, a déli órákban Douchev-Janics Natasa sajtótájékoztatón vesz részt, ahol Vlade Divaccal, a Szerb Olimpiai Bizottság elnökével közösen bejelenti, hogy a jövőben Szerbia színeiben fog versenyezni.

„Ha egyáltalán igaz a belgrádi sajtótájékoztató híre, én akkor sem értem, hogy mit akarnak holnap bejelenteni – mondja Ábrahám Attila, az MKKSZ főtitkára. Semmiféle megegyezés nem történt, az üggyel kapcsolatban nincs új fejlemény. Holnap legfeljebb annyi történhet, hogy a sajtótájékoztatón bejelentik az MKKSZ által kért 150 ezer eurós kivásárlási ár elfogadását, és erről szándéknyilatkozatot küldenek nekünk. Ettől kezdve pedig az MKKSZ elnökségének jogköre eldönteni, hogy elfogadja-e azt."

Amióta a szerb szövetség megkapta a magyarok ajánlatát, azóta nem jelezte, hogy tárgyalni szeretne. Az egyeztetésre október 27-ig van lehetősége a szerbeknek, az MKKSZ elnökségének akkora kell eldönteni, hogy hozzájárul-e Douchev-Janics Natasa távozásához.

Magyar Kajak-kenu szövetség

(Fotó: Schmidt Andrea)