Kulcsár Krisztián a helyszínen ünnepelte a kajak-kenusport 200. magyar aranyérmét

Kulcsár Krisztián a helyszínen ünnepelte a kajak-kenusport 200. magyar aranyérmét

2018. 08. 25.
Megosztás


A magyar versenyzők két arany- és egy bronzérmet nyertek a portugáliai Montemor-o-Velhóban zajló kajak-kenu világbajnokság pénteki döntőiben.

A nap folyamán nyolc döntőt rendeztek, és ebből kettő, a C-2 és K-2 1000m az olimpia műsorán is szerepel, de a nap magyar érmei nem ezeken a távokon születtek.

Bodonyi Dóra a K-1 1000 méteres távon nyert magabiztosan, s ezzel megszerezte a magyar kajak-kenu sport 200. aranyérmét a gyorsasági szakágban. "Nagyon ideges voltam, de bíztam benne, hogy mivel idén jó formában voltam, ez most is kijön. Egész évben ilyen szélben edzettem és versenyeztem, így tudtam kezelni a körülményeket. Nem tudtam, hogy a kétszázadik magyar aranyéremre hajtok, de nagyon örülök neki, hogy én nyertem meg" - mondta a parton a versenyző, aki még az 500 méteres négyessel is érdekelt lesz a vb-n.

Még hozzátette, hogy szeretné a négyes hajóba majd úgy ülne, hogy már társai is szereztek ezen a világbajnokságon aranyérmet.


Később a 29. születésnapját éppen pénteken ünneplő Csipes Tamara és Medveczky Erika kajakos duója ugyancsak 1000 méteren lett első.

Erika megvédte a címét, miután tavaly Farkasdi Ramónával nyerte ezt a számot a vb-n, a négyesben olimpiai bajnok Csipes pedig tavalyi szülési szabadsága után világbajnoki arannyal tért vissza. "Nem hiszem, hogy kapok tortát, mert nem ehetek édességet, legfeljebb iszunk egy pohár bort" - mondta a születésnapos Tamara, aki hangsúlyozta: ezért az egy számért utazott ki, s ebben a maximumot akarta nyújtani. "Nagyon élvezek Erikával párost menni, nagyon nehéz ugyanis tökéletes párt találni. Az a jó páros, amelyben úgy érzed, mintha egyesben mennél, s vele olyan" - dicsérte társát a Honvéd kajakozója.

A harmadik magyar érmet, egy bronzot a kajakozó Nádas Bence szerezte 500 egyesben. "Az utolsó ötven méteren csak az edzőmet hallottam, hogy gyere még, gyere még, s én mindent beleadtam. Nagyon jó érzés volt a versenyzés, élveztem. Hoztam a maximumot, s ma ez egy harmadik helyet ért, nagyon örülök neki!" - fogalmazott a parton Bence.

Ezen a napon további három fináléban volt még magyar érdekeltség. Lakatos Zsanett (C-1 500m), Hajdu Jonatán, Fekete Ádám (C-2 200m) az ötödik, míg Kiss Tamás (C-1 500m) a nyolcadik helyen ért a célba.

A már említett két olimpiai távon a B döntőkben állt rajthoz a két magyar hajó: 1000 méteren a Korisánszky Dávid, Mike Róbert kenu kettes és az Ilyés Róbert, Noé Bálint kajakpáros is negyedik lett, azaz összesítésben a 13. helyen zárt. Mindkét olimpiai számot a németek egysége nyerte.


A pénteki versenynap küzdelmeit a helyszínen tekintette Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke is, sőt Csipeséknek ő adta át a győztesnek járó virágcsokrot.

Az eredményeket itt on-line nyomon követhetik.

A verseny szombaton magyar idő szerint 13 órakor 9 döntővel folytatódik.

(MOB-MTI, fotók: MTI/Kovács Tamás)