Kulcsár Krisztián meglátogatta a fair play-standot az Universiadén

Kulcsár Krisztián meglátogatta a fair play-standot az Universiadén

2017. 08. 23.
Megosztás


Szerda reggel, első programjaként, Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke meglátogatta a Nemzetközi Fair Play Bizottság (NFPB) standját Taipeiben az Universiadén, ahol Kamuti Jenő, a NFPB elnöke fogadta. A korábbi Universaide-győztes vívót elkísérte Kiss Ádám, a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség elnöke, valamint a magyar csapatvezetés több tagja is.

„Tegnap délután érkeztem Taipeibe, és Kiss Ádám elnök úrral egyből az uszodába siettünk, így Gyurta Gergő bronzérmét a helyszínen volt szerencsém látni. Este a MEFS kisebb ünnepséget rendezett a faluban az eddigi magyar érmek, helyezések örömére, amin részt vettem, és személyesen gratuláltam a szép eredményekhez. Felelevenedtek bennem azok az élmények, melyeket én is annak idején átélhettem az Universiadékon. Csak pozitív emlékeim vannak ezekről az eseményekről, nagyon jó visszagondolni rájuk. Az Universiade tipikusan olyan multi-sport rendezvény, ami a méretét és a sportértékét tekintve a legmagasabb szintet jelenti, ugyanakkor az atmoszféra nyitott és barátságos, érvényesül a bajtársiasság, a fair-play.”

Az Universiade-győztes MOB-elnök örömmel idézte fel korábbi hasonló emlékeit.

„Két Univeraiadén vettem részt, mint versenyző, 1993-ban Buffalóban és 1995-ben Fukuokában. A következő kettőn, már az aktív munkahelyi elfoglaltságok miatt, nem tudtam versenyezni. Buffalóból két ezüstérmem van, egyéniben és csapatban lettünk másodikok, míg az aranyérmet csapatban sikerült megnyerni 1995-ben.”

A Taipeiben eddig tapasztaltakról Kulcsár Krisztián a következőket mondta: „A rendezés, a falu, a létesítmények megfelelőek, nehézséget az jelent, hogy a helyszínek távol esnek egymástól. Szűk a programom, pénteken éjjel már utazom vissza. Addig néhány protokoll-eseményen veszek részt, illetve a lehető legtöbb magyar érdekeltségű versenyre fogok kilátogatni.”

Kamuti Jenő részletes tájékoztatást adott a fair play-aktivitásról, bemutatta a standon kipróbálható játékokat. A MOB elnöke is kiemelte a fair play jelentőségét.

„Nagyon örülök annak, hogy a fair play-t ilyen aktívan népszerűsítitek. Jó helyen van a stand, láttam, hogy folyamatosan jönnek az érdeklődők. Nagyon fontosnak tartom, különösen a fiatal sportolók körében, hogy megismerjék a fair play-t, tisztában legyenek a követendő példákkal, amiket a kivetített filmeken is láthatnak. Jó ötletnek tartom, hogy az Universiadéra külön fair play-felhívást tett közzé a Nemzetközi Fair Play Bizottság a Nemzetközi Egyetemi Sportszövetséggel, a FISU-val együttműködve.”

A MOB elnöke elégedett az eddigi eredményekkel, melyek zömét a vívók szerezték. „Az eddig megszerzett 3 arany-, 1 ezüst- és 1 bronzérem szép siker, de nagyon drukkolok, hogy a vívók mellé felsorakozzanak a többiek is. Lesznek úszószámaink, bízok az atlétáinkban és a vízilabdacsapatainkban. Remélem, hogy az éremtáblázat előkelő helyén tudunk maradni.”

Kulcsár Krisztián ezek után Kiss Ádám MEFS-elnök, és Székely Mózes csapatvezető társaságában a magyar férfiválogatott vízilabdameccsére sietett, melyen a magyarok 18-2-re nyertek a Koreai Köztársaság ellen.

(MFPB/DG)