Külföldi edzőtáborokkal hangol a többszörös bajnok kerekes

Külföldi edzőtáborokkal hangol a többszörös bajnok kerekes

2013. 03. 05.
Megosztás

Spanyolországi edzőtáborozását követve Istrián folytatja felkészülését a 2013-as hegyikerékpáros szezonra Buruczki Szilárd, többszörös bajnok versenyző, az olimpiai krossz olimpiai keretének korábbi tagja.

"Túl vagyok a ciklo-krossz szezon utáni pihenőn és egy sikeres, kéthetes alapozó edzőtáboron. Mivel nem volt lehetőségem az eddig megszokott mallorcai edzőtáborba eljutni, más lehetőséget kellett keresnem, hogy jobb időben tudjam gyűjteni a kilométereket, végül az Árvai Attila által szervezett spanyolországi edzőtábor lehetősége volt a legjobb döntés. Összesen 20 főből állt a társulat, ami nagyrészt a Bianchi Peloton csapatból kovácsolódót össze, de rajtam kívül voltak külsősök, többek között Dózsa Eszti, Poór Brigi és Tirszin Jani személyében. Nagyon szép dombos, kanyargós utakon tekertünk, ahol jó kis szintemelkedést lehetett összeszedni. Először még kétnapos, aztán háromnapos edzésblokkban adta meg Tisza Zoli a terhelést, hogy fokozatosan szokjak hozzá az alap-állóképeségi edzésekhez. Átlagban 200 watt teljesítménnyel nyomtam a hosszú edzéseket, csak emelkedőn mentem fölé, ahol már elfogyott az áttétel. A többiek intenzív résztávos edzéseket is mentek, de én visszafogtam magam és a megadott zónákon belül közlekedtem, nem mentem bele a versenyzésbe. Összesen 1000 km-t mentem a tíz nap alatt és mellette minden másnap TRX-szel erősítettem és Fittball labdával gimnasztikáztam. Az edzések utáni nyújtás mellett elengedhetetlen volt a hengerezés is a gyorsabb regenerálódáshoz. Érzem, hogy egyre jobban megy a tekerés. A montis szezonra fokozatosan építjük fel a formámat az edzőmmel, Tisza Zolival. Várhatóan az első felkészülési versenyem a Félsziget Kupa lesz Tihanyban, március 23-án" - foglalta össze Buruczki Szilárd.

A sportoló a héten a Merida KTC szervezésében nyíltan meghirdetett edzőtáborban, az isztriai Medulinban folytatja a felkészülést.

(www.facebook.com/buruczki)