Lánggyújtással kezdődött a tátrai olimpiai tábor

2013. 07. 18.
Megosztás

Szerda este olimpiai lánggyújtásra is emlékeztető ünnepség keretében nyitották meg a szlovákiai Magas Tátrában a Nemzetközi Olimpiai Ifjúsági Tábort. A közel négynapos eseménysorozaton Szijj Lilla MOA-tanácstag vezetésével 4 magyar fiatal vesz részt.

Tamási Péter, Tóbiás Róbert, Molnár Csaba és Tamási Zoltán, a Csanádi és Csík iskola két-két tanulója a Magyar Olimpiai Akadémia szervezésében - dr. Jakabháziné Mező Mária főtitkárnak köszönhetően -, a Szlovák Olimpiai Akadémia meghívására vesz részt az olimpia szellemében megvalósuló, sportos és kulturális táborban.

A megnyitót a tátralomnici símúzeum területére szervezték, ahol a gyerekeket és a csapatvezetőket név szerint is bemutatták. Látványos eleme volt a ceremóniának, amikor egy olimpiaihoz hasonló fáklyát meggyújtotttak a vendéglátók, majd az a fiatalok csatárláncot alkotva kézről-kézre adták.

A fáklyaváltó utolsó mozzanatát Petra Gantnerova, szlovák olimpikon alpesi síző, az innsbrucki téli ifjúsági olimpia nagykövete tette, amikor meggyújtotta az ötkarikás zászló mellett elhelyezkedő, olimpiai lángot szimbolizáló mécsest.

A jelenlévőket többek mellett Rácz Katalin olimpikon tőrvívó, a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnökségének tagja is köszöntötte.

A megnyitót szlovák népviseletbe öltözött fiatalok hagyományőrző műsora színesítette.

A tábornak a Visegrádi Négyek országai - Csehország, Szlovákia, Lengyelország és Magyarország - mellett osztrák résztvevői is vannak; a fiatalok 10-12 év közöttiek.

Korábbi cikkünk itt olvasható.