Sportiskolai, szakmai látogatás a Kolping Általános Iskola és Gimnáziumban

Sportiskolai, szakmai látogatás a Kolping Általános Iskola és Gimnáziumban

2013. 12. 02.
Megosztás

A MOB utánpótlás-nevelési programjainak munkatársai intézményi, szakmai látogatást tettek a Kolping Általános Iskola és Gimnáziumban.

A Magyar Olimpiai Bizottságot Székely László, a Sportiskolai program szakmai főmunkatársa és Pignitzky Dorottya, a Sport XXI. program vezetője képviselte. A megbeszélésen jelen volt Merész András, a női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya, Debreczeni Zsolt József intézményvezető, Szabó Zsuzsanna intézményvezető-helyettes és Somogyi Nándor testnevelő tanár.

A beszélgetés elején Székely László jelezte, hogy a MOB Sportiskolai program keretében látogatják meg az intézményt, mivel a 2012/13-as tanévtől köznevelési típusú (követő) sportiskolai kerettanterv szerint folyik az oktatás középiskolai vonalon mind a négy évfolyamban.

Merész András elmondta, 2010-ben a vízilabda tagozat indításakor, elsődleges célja volt, hogy az iskolával együttműködve egy olyan napi beosztást sikerüljön kialakítani a női és férfi utánpótlás-válogatottak számára, melynek folyamán többet tudnak együtt edzeni, ugyanakkor a tanulmányaikban sem maradnak le. Egyedülálló a képzésükben, hogy hetente egy alkalommal a tanulóik vízilabda - elméleti oktatásban részesülnek.

A diákok heti négy alkalommal, keddtől-csütörtökig reggel 8.00-10.00-ig közös, központi úgynevezett „Kolpingos” edzésen vesznek részt, délután az egyesületi edzésükre mennek.

A Sport XXI. program módszertani központi keretből támogatja az MVLSZ és Merész András szakmai kezdeményezését.

A sportágat tekintve az indulás óta a következő hazai és nemzetközi kiemelkedő eredményeket érték el a tanulók:

- Dombrádi Fruzsina (12.V): Ifjúsági Eb 2.hely (2011.)

- Kövesdi Vivien (12.V): Ifjúsági Eb 2.hely (2011.), Junior vb 2.hely (2012.)

- Horváth Anna (12.V): Ifjúsági Eb 2.hely (2011.), Junior vb 2.hely (2012.)

- Szmodics Viktória (11.V): U17-es Eb 5.hely (2013.)

- Varga Viktória (11.V): U17-es Eb 5.hely (2013.)

- Szatmári Kristóf (11.V): U17-es Eb 4.hely (2013.)

Diákjaik közül sokan korosztályos válogatottak, tehetséggondozó csoportok tagjai, többen bekerültek valamelyik OB1-es felnőtt csapatba valamint az országos gyermek illetve országos serdülő bajnokságokban próbálnak bizonyítani hétről hétre.

Debreczeni Zsolt igazgató jelezte, a program eredeti célja az „elitképzés”, és fontosnak tartja, hogy tanulóik a többlet edzések mellett tanulmányaikat se hanyagolják el, ezért az osztályfőnökök havonta felülvizsgálják a diákok tanulmányi előmenetelét. 2012-ben két tanuló (Szmodics Viktória, Horváth Anna) is elnyerte a Magyar Köztársaság "jó tanuló, jó sportoló" címet. A tagozatok „átjárhatóságát” is fontosnak tartja az igazgató, hiszen egy esetleges sérülés, vagy a sport befejezése esetén a tanulónak nem kell másik intézménybe távoznia, az általános tantervű tagozaton gond nélkül folytathatja tanulmányait.

Az intézmény képviselői elmondták jövőbeni terveiket is. Az idei tanévtől a "vizes" hagyományokat követve az általános iskola első osztályában is bevezetésre került az úszásoktatás, a KSI-vel együttműködve.

Az intézmény távolabbi céljai között szerepel egy saját kollégium kialakítása, segítve ezzel a vidéki diákok lakhatását. E terv megvalósításához az intézménynek mindenképpen egy épületre van szüksége, hiszen jelenlegi épületében ezt megoldani nem tudja. Az érintettek folyamatosan kutatják a lehetőségeket.

A beszélgetés után a jelenlévők megtekintették az iskola épületének különböző helységeit: a tornatermet, ebédlőd, osztálytermeket és a kápolnát.

A szövetségi kezdeményezés kiváló példája a köznevelési típusú sportiskola és a központosított él utánpótlás-nevelés sportszakmai, módszertani munkájának együttműködésére, és a feladatok összehangolására, egymásra épülésére.