Legalább 9, de akár 15 versenyzőben gondolkodik az atlétikai szövetség Tokióra

Legalább 9, de akár 15 versenyzőben gondolkodik az atlétikai szövetség Tokióra

2019. 05. 28.
Megosztás


Új versenyrendszer az Európa Játékokon, bővített program az EYOF-on; 9, akár 15 fős atlétacsapat Tokióban. Ezekről a témákról is egyeztettek a MOB sportági konzultációján a Magyar Atlétikai Szövetség vezető munkatársai.

A MASZ képviseletében Nagyné Petrik Éva ügyvezető igazgató és Kámán Bálint sportszakmai igazgató ült tárgyalóasztalhoz a MOB sportigazgatóságának szervezésében megvalósuló konzultáció-sorozat soron következő állomásán.

„Új kvalifikációs rendszert dolgoznak ki a tokiói olimpiára, két magyar: Márton Anita súlylökő és Krizsán Xénia hétpróbázó már teljesítette is a szintet. Legalább 9 magyar sportoló, optimális esetben akár 15 is szerezhet indulási jogot a jövő évi játékokra" – jelentette ki Kámán Bálint. A sportvezető azt is elmondta, a minszki Európa Játékokra 20 magyar sportoló utazik, a multisport-eseményen pedig új versenyrendszer fog debütálni, amellyel a várakozásoknak megfelelően a legnépszerűbb versenyszámok programba kerülésével a fiatal szurkolók megnyerése a cél. „A bevezetés előtt tesztversenyekkel, kerekasztal-beszélgetésekkel népszerűsítették a programot."

Elhangzott az is, hogy a bakui Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon – ahova nincs kvalifikáció – 8-8 fiú és leány fogja képviselni a magyar színeket. „Bővítették a programot, cél a fiatalok nemzetközi és olimpiai multisport-eseményekre vonatkozó tapasztalatszerzése."

A sportág képviselői elmondták, hogy jó rendszerben működik az utánpótlás-menedzselés; a legkisebbekre a kölyökatlétikai program, a nagyobbakra a Sport XXI., majd 23 éves korig a Héraklész vonatkozik, utóbbi szakági rendszerben történik.

A képzés tekintetében kiemelték, hogy rendszeresek az európai szövetség oktatásai is; cél a saját képzési rendszer kidolgozása, tudásbázis létrehozása.

Az egészségügyi háttérrel kapcsolatban a szövetség képviselői elmondták, hogy a prevenciós szemlélet egyre erősödik, jelentős anyagi ráfordítás jellemzi a doppingellenes tevékenységet és képzést, valamint aktív az együttműködés a sportág élvonala és a MOB támogatója, a Scitec együttműködésében.

Az edzőképzést, a felkészült edzők jelentőségét Molnár Zoltán, a Magyar Edzők Társaságának elnöke külön méltatta. A szövetség az edzők támogatására programot dolgozott ki, ami egyben a megbecsülésüket is jelenti.

A versenyszervezés tekintetében visszatekintettek a győri ifjúsági Európa-bajnokságra, a célok közt pedig a Gyulai Memoriálra és a 2023-as budapesti világbajnokságra is kitértek. Az idei kiemelkedő versenyek közt említették az U20-as és U23-as kontinensviadalt, a csapat-Eb-t, valamint az Universiadét.

(MOB, fotó: MOB)