Lehmann László látja el a jövőben a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkári feladatait

2017. 02. 28.
Megosztás


A MOB február 28-ai elnökségi ülésén Lehmann Lászlót a Magyar Olimpiai Akadémia új tagjává választották, aki a jövőben a MOA főtitkári feladatait fogja ellátni. A korábbi sportiskolai programvezető a tisztet közel negyed évszázadon keresztül betöltő dr. Jakabházyné Mező Máriát váltja. Lehmann László öt esztendeje dolgozik a Magyar Olimpiai Bizottságban, a hazai sportiskolai rendszert másfél évtizedig irányította.

Lehmann László jelölésére, a MOA Tanácsa dr. Aján Tamás elnök vezetésével a február 10-ei ülésén tett javaslatot. A MOA Tanácsa javasolta a sportszakembert a pozíció betöltésére, melyről a MOB elnöksége Borkai Zsolt vezetésével február 28-ai ülésén döntött.

„Új és nagyon izgalmas szakmai kihívásként tekintek a Magyar Olimpiai Akadémiában elvégzendő feladatokra. Az elmúl öt évben szorosabb együttműködésben dolgoztunk dr. Jakabházyné Mező Mária főtitkár asszonnyal, és segítségével egyre nagyobb betekintést kaptam a MOA tevékenységrendszerébe. Kölcsönösen igyekeztünk megtalálni az együttműködési pontokat a sportiskolák és az úgynevezett olimpiai iskolák között, továbbá kölcsönösen részt vettünk egymás programjain is. Szívesen fogadom a MOA célkitűzéseivel azonosuló minden szervezet és személy javaslatát és ötletét annak érdekében, hogy a Magyar Olimpiai Akadémia még eredményesebben végezhesse munkáját, és így hatékonyan szolgálja az olimpiai eszme ápolását és a magyar sport ügyét” - fogalmazott Lehmann László.

Lehmann László alapvégzettsége pedagógus, majd sportszakmai képesítéseket szerzett. Közel két évtizedig dolgozott a köz- és felsőoktatásban pedagógusként, oktatóként és vezetőként is. „2002 tavaszán szakmai pályafutásom nagy fordulópontot vett, mert a sportban, konkrétan az utánpótlás-nevelés területén helyezkedtem el, az akkor alapított Nemzeti Utánpótlás-nevelési Intézetben. Feladatként az új típusú sportiskolai rendszer kidolgozását és bevezetését kaptam. Itt olyan munkát végezhettem, ahol ötvözni tudtam a pedagógusi és a sportszakmai tudásomat. A sportiskolai programvezetői munkakörben közel tizenöt éven keresztül dolgoztam, és az utolsó öt évet a MOB kötelékében töltöttem el. Életemet a folyamatos tanulás és önképzés mellett áthatja a sportiránti elkötelezettség is. Gyermekkorom óta sportolók, atletizáltam és kosárlabdáztam, majd az aktív évek után kosárlabdaedzőként is tevékenykedtem. Pályafutásom kezdete óta aktívan részt veszek a pedagógia és a sport területén a szakmapolitikai és a szakmai közéleti tevékenységekbe. Számos szervezetnek vagyok jelenleg is a tagja.”

Dr. Jakabházyné Mező Mária a MOA tanácsának döntése értelmében a jövőben tiszteletbeli főtitkárként segíti az akadémia munkáját.

(MOB, fotó: MOB/Szalmás Péter)