Lékai Máté jövő héten már pályára lépne

Lékai Máté hisz a „háromgenerációs” kézilabda-válogatott helytállásában

2017. 01. 11.
Megosztás


Lékai Máté, a magyar válogatott és a Telekom Veszprém irányítója szerint egy jó szellemű és kellőképpen összekovácsolódott együttes képviseli Magyarországot a héten startoló franciaországi kézilabda-világbajnokságon. Véleménye szerint a pénteken az éremesélyes Németország ellen bemutatkozó gárda hatékonynak ígérkező ötvözete a sportág jóval 30 fölött járó tapasztalt nagyágyúinak, a Lékaihoz hasonlóan a 30-at még csak közelítő játékosoknak, valamint azoknak, a náluk is ifjabb csapattársaiknak, akik most először mutathatják meg, hogy mire is képesek a vb tűzében. Ezért is nevezi „háromgenerációsnak” az év sportági csúcstalálkozójára készülő formációt.

Nagy Lászlóék utoljára?

„Az olimpia utáni első világbajnokságot vízválasztó versengésnek szokták mondani, mert a színre lépő válogatottak átalakított csapattal igyekeznek megőrizni a helyüket a rangsorban. Ebből a szempontból mi különleges esetnek számítunk, tekintettel arra, hogy a legutóbbi világbajnokságra és a riói nyári játékokra sem jutottunk el. Ez pedig módosítja az említett képletet. Könnyen lehet, hogy a „gépezetben” maradt és továbbra is nélkülözhetetlen Fazekas Nándinak, Harsányi Gergőnek, valamint klubtársaimnak, Nagy Lacinak és Iváncsik Gerinek a mostani lesz az utolsó világbajnoksága, bár ezzel a jóslattal óvatosan kell bánni, mert még ők is meggondolhatják magukat. A „másik oldalon” azok az újonc fiatalok állnak, akikre nem akármilyen tűzkeresztség vár. Az előkészületi tornák azt bizonyították, hogy Bánhidi Bence (21), Bodó Richárd (23), Iman Dzsamali (25), Juhász Ádám (20) és Ligetvári Patrik (20) is hasznos tagja lesz a válogatottnak. Hogy ez így is legyen, az „öregebbeknek”, valamint a „középkorúaknak” minden segítséget meg kell adniuk. Én az irányítókat és az átlövőket fogom istápolni, a védőket viszont meghagyom Nagy Lacinak és Schuch Timuzsinnak” – nyilatkozta a 28 éves Lékai Máté a Telekom Sporthír Szolgálat munkatársának.

Lékai 2009-ben szerepelt először a nemzeti együttesben, és azért nem tart még az 50. válogatottságánál, mert sérülés miatt többször is hosszú kihagyásra kényszerült. Hat éve a világbajnoki hetedik csapatban szerepelt, egy évvel később az olimpiai negyedik gárdát erősítette.

Német-verés a premieren?

A puding első próbáját pénteken este tehát a németek elleni összecsapás jelenti, amit csoportrangadónak is lehet nevezni. A Bundesliga legjobbjaiból verbuválódott együttes dobogós reményekkel startol, ezért is lenne bravúr az ellenük kiharcolt győzelem.

„Már az első meccsen el kell kapnunk a fonalat, de meg kell jegyeznem, hogy a továbbjutásunk akkor se dől még el, ha győzünk, de abban az esetben sem, ha vesztesként hagynánk el a pályát. Hazai környezetben a franciák a favoritok, sokkal nehezebb megtippelni a második, illetve a harmadik hely várományosát. A magyar válogatottra a nehezen felejthető kudarcok után ráférne egy szép siker, és ennek kivívására a mostani csapatunkat képesnek is tartom. Előnyt jelent, hogy a tizennyolcas keretben velem együtt nyolcan képviseljük a Telekom Veszprém bajnokcsapatát, ráadásul erre az erőpróbára klubedzőnk, Xavi Sabaté készítette fel az együttest. Mi már két szóból vagy egy mozdulatból is olvasni tudunk, aki pedig nem értené a mester angolját, annak sebesen tolmácsolni fogunk. Szerintem jól fog működni a gépezet” – hangsúlyozta befejezésül Lékai Máté.

(Telekom Sporthír Szolgálat - Szalay Péter)