Lépkednek az elődöntő felé jégkorongosaink

Lépkednek az elődöntő felé jégkorongosaink

2020. 01. 12.
Megosztás


Gyorskorcsolyában elkezdődtek, 3x3-as jégkorongban, curlingben és alpesi síben folytatódtak a téli ifjúsági olimpia küzdelmei Svájcban. A 3. versenynap összefoglalója következik.

3x3-as jégkorongozóink számára a 4. és 5. forduló mérkőzései következtek a sorban. A fiúknál Hegedüs Levente és a zöld csapat továbbra is hibátlan: délelőtt a kékek (11-6), délután a Szalay Boldizsárral felálló szürkék ellen folytatták kiváló sorozatukat (14-6), ezzel pedig magabiztosan, 14 ponttal vezetik a csoportot. Mögöttük ugyanakkor nagy a tömörülés: egyaránt 9 ponttal állnak a narancssárgák Weidemann Márkkal (ma narancs-barna: 10-14, narancs-fekete 14-8), a barnák Ivády Milánnal (piros-barna: 11-5) és a szürkék Szalay Boldizsárral (szürke-piros: 13-9). A csoport első négy helyezettje kerül az elődöntőbe, vagyis jelen pillanatban minden magyar fiú továbbjutásra áll.

Az eseményre kilátogatott Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke is, aki találkozott dr. Klaus Schormannal, a Nemzetközi Öttusa- és Jose Perurenával, a Kajak-Kenu Szövetség első emberével is. Ismerősként üdvözölhették egymást, hiszen mindkét sportág olimpiai kvalifikációs világbajnokságát Magyarországon rendezték 2019-ben.

A lányoknál 3 csapat jár előrébb a többieknél: egyaránt 12 ponttal, vagyis 4 győzelemmel és 1 vereséggel áll a kék csapat Metzler Reginával (ma kék-zöld: 5-3, kék-sárga: 5-8), a fekete csapat Márton Lucával (fekete-sárga: 7-2, fekete-narancs: 7-3), illetve a magyarok nélküli sárga alakulat. Gengeliczky Dorottya és a szürkék ma legyőzték a pirosakat (8-5), de kikaptak a Szabó Fruzsinával felálló zöldektől (4-9), így 6 pontosak, csakúgy, mint utóbbi ellenfeleik. Véghelyi Dóra és a narancsmezesek a barnáktól (4-10) és a feketéktől is vereséget szenvedtek, így 3 ponttal állnak. Jégkorongozóink számára hétfőn zárul a csoportkör.

Curling vegyes csapatunk egy győzelem és egy vereség után az azonos mérleggel álló kínai négyes ellen szállt ma jégre. A kevés pontos, végig feszült és taktikus mérkőzésen egészen a 7. endig 2-2 volt az állás, az utolsó játékrészben végül a kínaiak egy bravúrkővel szerezték meg a győzelmet. A Joó Linda, Nagy Laura, Szarvas Kristóf és Tatár Lőrinc Sebestyén alkotta magyar csapat holtversenyben a 4. helyen áll csoportjában, ahonnan az első kettő kerül a negyeddöntőbe. Javítási lehetőség január 13-án, a sereghajtó Brazília ellen.

Alpesi síben a lányok óriás-műlesiklására került sor. Tóth Zita jól kezdett az első futamban, a pálya második felében viszont hibázott, így nem ért célba, és nem állhatott rajthoz a 2. futamban sem. A versenyt az a svájci Amelie Klopfenstein nyerte, aki a szuperóriás-műlesiklásban is diadalmaskodott két nappal ezelőtt. Zita kedden műlesiklásban javíthat. A fiúk óriás-műlesiklását hétfőn rendezik, Trunk Tamással a mezőnyben.

A nagypályás gyorskorcsolyázók vasárnap kezdték meg szereplésüket St. Moritz befagyott taván. Elsőként az 500 méteres versenyt bonyolították le, melyben Bíró Hanna révén voltunk érdekeltek. A magyar lány 43.48-as idővel végül a 18. helyen zárt, 3 mp-cel lemardva a holland győztes Isabel Grevelt mögött. Hanna a következőképpen értékelt a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség Facebook-oldalán: „Volt bennem egy kis félsz, mert a jég nem volt túl jó, ám a rajtom kiválóan sikerült, és az időeredményemmel is elégedett vagyok. Könnyűnek éreztem végig a lábam, kicsit a túlzottan erős napfény zavart csak futás közben, mert a jégen visszatükrözte azt. Holnap jön az ezerötszáz méter, már nagyon várom!”.

A vasárnapi versenynap galériája itt érhető el.

(MOB, fotó: OIS/Chloe Knott, MOB/Szalmás Péter, OIS/Joel Marklund, OIS/Thomas Lovelock)