Leszavazták a versenyszám bővítéseket Rióra

Leszavazták a versenyszám bővítéseket Rióra

2013. 07. 10.
Megosztás

Több más versenyszám mellett a streetball sem lesz része a 2016-os riói olimpiának - erről döntött a Nemzetközi Olimpiai Bizottság.

Szigorú és több sportág életét meghatározó döntést hozott kedden a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, amely a 2016-os riói olimpia vonatkozásában egységesen leszavazta a sportágak programváltozási javaslatait. Ezúttal nem a birkózás körül kialakult és az olimpiai program bővítését célzó javaslat volt terítéken (erről majd szeptemberben Buenos Airesben határoz a NOB kongresszusa), hanem a már a programban szereplő sportágak programjainak módosítása.

A NOB Végrehajtó Bizottság arra hivatkozva hárította el a sportági szakszövetségek kreatív bővítési javaslatait, hogy ezzel nem akar plusz anyagi terheket róni a brazil szervezőkre. A döntés azt jelenti, hogy a 2016-os nyári olimpián nem lesz ott a kosárlabdázók által nagyon támogatott streetball (három a három elleni játék), a kerékpárosok nem szervezhetnek pontversenyt, BMX freestyle futamokat és a hegyikerékpárosoknál sem lesz még az olimpiai program része a kieséses formátumú verseny. A triatlonosok a vegyes csapatverseny, a cselgáncsozók pedig a férfi és női csapatverseny felvételében bíztak, most úgy tűnik, hogy hiába. A mostani döntés természetesen nem érinti a riói versenyprogramba már korábban felvett két új sportágat, a golfot illetve a rögbi ún. hetes változatát.

Az ötkarikás mozgalom egyik alappillérének számító Olimpiai Charta a már programban szereplő sportágak esetében felhatalmazza a NOB Végrehajtó Bizottságát a versenyszámok bővítésére, azok esetleges finomítására, cseréjére is, ám úgy tűnik, hogy a programban a 2016-os olimpia előtt nem lesz olyan sok mozgás, mint a korábbi nyári olimpiák esetében. A döntés különösen a Nemzetközi Kosárlabda Szövetséget (FIBA) érintette fájdalmasan, amely a 2010-es szingapúri ifjúsági olimpián sikerrel debütáló streetball felvételében szinte biztos volt. A bővítési igény ugyanakkor nem tűnik el egyik sportági szakszövetségnél sem, csak a lobbitevékenység alakul át, amelynek fókuszában mostantól már a 2020-as nyári olimpia szerepel. Ennek helyszínéről (Madrid, Isztambul és Tokió a megmaradt három pályázó) szintén szeptember elején születik döntés Buenos Airesben.

(Forrás: NSO)