Létesítmény: itt a Millenáris Velodrom tervpályázata

Létesítmény: itt a Millenáris Velodrom tervpályázata

2013. 09. 28.
Megosztás

Megjelent a Millenáris Velodrom rekonstrukciójának nemzetközi tervpályázata, a Nemzeti Sportközpontok (NSK) november 25-éig várja a pályaműveket, az eredményhirdetés pedig várhatóan december közepén lesz.

Az NSK pénteki közleménye szerint a létesítmény – amely része lesz az új Puskás Ferenc Stadiont körülölelő Nemzeti Olimpiai Központnak – a kerékpárversenyek mellett a tornászok edzéseinek is otthont ad majd. A stadion a stadionban megoldással készülő új nemzeti aréna és a környezetében felépülő sportpark az egész magyar sport szempontjából kiemelkedő fontosságú beruházás, hiszen a labdarúgás mellett szinte az összes olimpiai sikersportágat kiszolgálja majd – hangsúlyozza az NSK.

A Millenáris Velodrom tervpályázatán indulóknak egy olyan sportlétesítmény terveit kell elkészíteniük, amelyben elfér egy fedett, 250 méteres, nemzetközi szabványnak megfelelő kerékpárospálya, egy bmx-gyakorlópálya, a középső részén pedig a magyar tornasport új központját lehet kiépíteni.

Vígh László, a kiemelt sportlétesítmények fejlesztéséért felelős kormánybiztos megjegyezte: a Millenáris sokak szerint a magyar sport, illetve versenysport bölcsője. Itt játszott először nemzetközi mérkőzést a magyar labdarúgó-válogatott. A kerékpáros viadalok mellett az elmúlt évtizedekben atlétikai és tornaversenyt, boksz- és jégkorongmeccset és még autós rodeót is rendeztek a létesítményben. „Arra törekszünk, hogy a régi Millenáris Velodrom szellemiségét megőrizve modern létesítményt építsünk fel, amely a kerékpárosok mellett a tornasport igényeit is kiszolgálja” – mondta Vígh.

(Forrás: MTI)