Létesítményeiben és képzési rendszerében is megújul a Testnevelési Egyetem

Létesítményeiben és képzési rendszerében is megújul a Testnevelési Egyetem

2017. 01. 19.
Megosztás


Mocsai Lajos rektor szerint nemcsak létesítményeiben, hanem képzési rendszerében és intézményi struktúrájában is megújul a bruttó 44-46 milliárd forintos fejlesztés előtt álló Testnevelési Egyetem (TF).

Az intézmény rektora csütörtökön az M4 Sport Sportreggeli című műsorában elmondta, hogy ennek köszönhetően a TF jelenlegi 2400 fős hallgatói létszáma 3500 fősre bővül majd, s emellett szeretnék a nemzetközi edzőképzést is 500-700 fővel visszaállítani.

Mocsai Lajos kifejtette, hogy a fejlesztés első lépcsőjeként az eddig a Sportkórházhoz tartozó, s műemléki viszonylatban nagyon rossz állapotban lévő Hauszmann-házak oktatási funkcióra visszakerülnek a TF-hez, s a tudásközpont részévé válnak. Ezzel párhuzamosan befejezik az Alkotás úti fronton található, tizenkét éve félbehagyott épületeket, s ezekbe még idén decemberben átköltözik az egyetem.

A rektor hozzátette: a tervek szerint 2019 tavaszára teljesen megújul a TF Csörsz utcai pályája. Épül ott egy föld alatti csarnok, ahol 1500-2000 négyzetméteres terület áll majd rendelkezésre kondicionáló és rehabilitációs célokra, elkészül egy olyan atlétikai pálya, amely a legmodernebb sporttudományos mérésekre is alkalmas lesz. Ezeken kívül létesítenek egy lelátóval ellátott műfüves labdarúgópályát is, amely az intézményvezető ígérete szerint nem zavarja majd a környéken lakók életét.

A fejlesztés második fázisában jégcsarnokok, teniszpályák és valószínűleg egy nagy multifunkciós csarnok épül majd, amelyeket Mocsai Lajos tájékoztatása alapján a TF hallgatói a XII. kerület lakosaival együtt fognak használni.

A rektor kitért arra is, hogy a TF képzési rendszere és az intézményi struktúrája is teljesen megújul, és így a tanárképzést, a nemzetközi színvonalú edzőképzést, valamint a sportmenedzsment és rekreatív képzést tekintve is minden igényt kielégítő, XXI. századi egyetem jön létre.

Épül egy olyan integrált laboratórium is, amely a biomechanika, a sportpszichológia és a táplálékkiegészítés területén, valamint egy screening programmal szolgája majd a sporttudományt. Mocsai Lajos végül arról beszélt, hogy az eddigi képzési arányokat megfordítja, s a jövőben ennek 60 százaléka lesz gyakorlati és csak 40 százalék elméleti jellegű.

Az M4 Sport Sportreggeli adását ide kattintva tekinthetik meg.

Emlékeztetőül: Mocsai Lajos a MOB elnökségének 2014. szeptember 23-ai ülésén ismertette programját, melyben hangsúlyozta, megválasztása esetén a MOB és a TF között szoros szakmai együttműködésre törekszik. Borkai Zsolt MOB-elnök akkor kiemelte, a szervezet felajánlja együttműködését az egyetemnek.

(MTI-MOB, fotó: MOB/Szalmás Péter)