Lillehammer alapozhatja meg a magyar sikereket Pjongcsangban

Lillehammer alapozhatja meg a magyar sikereket Pjongcsangban

2015. 02. 19.
Megosztás

A Magyar Olimpiai Bizottság és az érintett sportágak vezetői tartottak megbeszélést a 2016-os ifjúsági téli olimpiáról (téli YOG) a MOB székházában.

Dr. Nagy Zsigmond, a MOB nemzetközi igazgatója az egyeztetésen elmondta: az első, innsbrucki téli YOG-on kilenc magyar versenyző szerepelt, és nagyjából ugyanekkora részvételre lehet számítani jövőre Lillehammerben is.

A sportvezető hozzátette, a rendező Nemzetközi Olimpiai Bizottság ezúttal is szem előtt tartja az univerzalitás elvét, tehát hogy a kisebb nemzeteket helyzetbe hozza, ami kifejezetten kedvez Magyarországnak.

Kiemelte továbbá, hogy a korhatári megkötések miatt – a hasonló viadaloktól eltérően – többnyire nem az a versenyző áll rajthoz a multisporteseményen, mint aki kivívta a kvótát.

Elhangzott, hogy a fiatalok – az előző játékokhoz hasonlóan – hét sportág tizenöt szakágában (alpesi sí, biatlon, bob, curling, északi összetett, gyorskorcsolya, jégkorong, műkorcsolya, rövidpályás gyorskorcsolya, síakrobatika, sífutás, síugrás, snowboard, szánkó, szkeleton) mérik össze tudásukat, és hogy fokozottan készülni kell a várhatóan zord időjárásra.

Kósa Lajos, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség elnöke a megbeszélésen hangsúlyozta, rendkívül komolyan veszik az eseményt, amelytől pontot, pontokat remélnek.

„Feltett szándékunk, hogy sikeresen szerepeljünk 2018-ban Pjongcsangban, a téli olimpián, amit jó eredményekkel szeretnénk megalapozni a korosztályos versenyeken” – húzta alá.

A résztvevők közül többen megjegyezték, hogy az elmúlt évek szisztematikus munkája a téli sportokban egyre plasztikusabban kiütközik, ami az eredményekben is megnyilvánul – ilyen Miklós Edit alpesi síző remeklése a szocsi téli olimpián és a svájci világkupán, mi több, utóbbi sorozatban Knoch Viktor, első magyarként, aranyérmet szerzett a hétvégén short trackben.

A következő ifjúsági téli olimpiát 2016. február 12. és 21. között tartják Lillehammerben mintegy 70 ország 1100 sportolójának részvételével.

(MOB/czo, fotó: MOB)