London 2012: 13 Celsius fok és erős szél várta a magyarokat

London 2012: 13 Celsius fok és erős szél várta a magyarokat

2012. 07. 19.
Megosztás

A 158 fős magyar csapatból elsőként a vitorlázó Berecz Zsombor és a szörfös Detre Diána érkezett meg a jövő héten kezdődő londoni olimpiára, s már el is foglalták szállásukat a vitorlázók számára külön kialakított olimpiai faluban.

„Tegnap délután érkeztünk, Zsombor már át is vette hajóját, én majd ma fogom – mondta a távirati irodának Detre Dia, az olimpiai bronzérmes Detre Szabolcs lánya.
– Londontól mintegy három óra autóútra található Weymouthban az olimpiai falu, ahol lakunk, ez már tele van vitorlázókkal. Jelenleg nagyon fúj a szél és 13 Celsius fok van, úgyhogy a nyári olimpiai érzés még hiányzik.”

Detre – aki négy éve Pekingben a 22. helyen végzett, most pedig a legjobb tízbe kerülést tűzte ki célul magának – hozzátette, a házigazdák felkészültek, gyorsan ment az akkreditáció, az Olimpiai Faluban az utolsó simításokat végzik.

„Nekem július 31-én kezdődnek a versenyek, Zsombor egy nappal korábban kezd, így marad elég időnk ismerkedni a versenyhelyszínnel és edzeni. Én a jövő hét elején még szeretnék felugrani Londonba is egy kis kikapcsolódásra” – nyilatkozott Detre Dia.

A szörfösöknél még egy magyar versenyző szerepel, az ötödik olimpiáján induló Gádorfalvi Áron, aki jövő kedden utazik a játékokra. A vitorlázóknál ugyanez a három sportoló vett részt a 2008-as pekingi olimpián.

(Forrás: MTI)