London 2012: Drávuczék megkezdték a közvetlen felkészülést

London 2012: Drávuczék megkezdték a közvetlen felkészülést

2012. 06. 05.
Megosztás

A magyar női vízilabda-válogatott hétfőn megkezdte közvetlen felkészülését a londoni olimpiára.

Merész András januárban Európa-bajnoki bronzérmet kiharcoló csapata ceglédi edzőtáborozással vágott neki az ötkarikás játékok rajtját megelőző utolsó szakasznak, amelyben számos edzés és több felkészülési mérkőzés szerepel.

A szövetségi kapitány az MTI-nek elmondta, hogy 18 fős bő kerettel dolgozik, bár iskolai elfoglaltság, felvételi vizsga miatt a nyitó napról hárman még hiányoztak, s keddtől válik csak teljessé az együttes.

„A héten Cegléden gyakorolunk, később lesz, amikor kevesebbet tréningezünk, de akad olyan hét is, amikor kilenc-tíz edzést tartok a lányoknak” – mondta Merész András.

Hozzáfűzte, hogy a felkészülés részeként közös gyakorlásokat tart a július végén esedékes olimpia előtt több külföldi együttessel.

„Június huszadika és huszonhatodika között a kínaiakkal készülünk együtt Budapesten, bár pillanatnyilag úgy fest, hogy a hivatalos meccsünket Tatabányán játsszuk velük – vázolta a terveket a szakvezető. – Július első kilenc napját az Egyesült Államokban töltjük, s válogatottjukkal négyszer is megmérkőzünk, először San Franciscóban, majd Los Alamitosban, a harmadik mérkőzésnek még nincs színhelye, míg a záró meccsünk Corona del Marban lesz. Hazatérésünk után az olimpiai házigazda nemzeti csapatával, a Fekete Szilveszter irányította brit válogatottal kezdődik közös edzőtáborunk, amelyhez csatlakozik a spanyol válogatott. Vagyis mindhárom londoni riválisunkkal szemben még a játékok előtt vízbe szállunk, ami remek elővizsga lesz. Londonba július huszonhetedikén utazunk el már a szűkített, tizenhárom játékos alkotta csapattal, az olimpián első meccsünket az amerikaiakkal vívjuk harmincadikán, augusztus elsején következnek a kínaiak, harmadikán, a csoportzárón pedig a spanyolok.”

(Forrás: MTI)