London 2012: tizenegy érmet jósolnak Magyarországnak, az olaszok célja 25 érem

London 2012: tizenegy érmet jósolnak Magyarországnak, az olaszok célja 25 érem

2012. 07. 05.
Megosztás

Magyarországtól némileg jobb szereplés várható Londonban, mint a legutóbbi, pekingi olimpián: 11 éremmel a 20. legeredményesebb nemzet lehet – derül ki a PwC pénzügyi tanácsadócég előrejelzéséből.

A vállalat immár negyedik alkalommal végez tudományos módszereken alapuló becslést a várható ötkarikás eredményekről.
„A főbb tendenciák között elmondható, hogy a házigazda ország rendszerint jobb eredményt ér el, mint amire gazdasági ereje, vagy népességszáma predesztinálná, utóbbi két tényező azonban ugyancsak hangsúlyosan befolyásolja az éremtáblázat alakulását” – áll az MTI-hez eljuttatott PwC-közleményben.

A kutatás szerint ez akár héttel több medált is jelenthet a brit sportolóknak, mint amennyit az előző olimpián, Pekingben sikerült nyerniük. Kína továbbra is az egyik legfontosabb szereplő lesz, az elemzés szerint a földrésznyi ország változatlanul kiélezett küzdelmet vív majd az éremtábla első helyéért az Egyesült Államokkal. A dobogóra – a PwC elemzése szerint – Oroszország fér még majd fel, megelőzve a házigazda Nagy-Britanniát.

Magyarországnak a huszadik hely megszerzését és tizenegy olimpiai érem elnyerését jósolja a nemzetközi felmérés. A PwC a 2004-es athéni olimpia előtt pontosan jelezte előre a magyar érmek várható számát (17 érem), a 2008-as pekingi játékok esetében azonban túlbecsülte azt (17 érem szemben a 10 megszerzettel).

Legalább 25 érmet szeretnének az olaszok

A számítások szerint több mint 300 olasz sportoló indul majd a londoni olimpián.
Az Olasz Olimpiai Bizottság elnöke, Giovanni Petrucci bejelentése szerint az ország küldöttsége legalább 25 érem megszerzését tűzi ki célul a július 27-én kezdődő londoni olimpián.
Négy évvel ezelőtt, Pekingben 27 medál volt az olaszok mérlege.
Eddig 290 sportoló kvalifikálta magát a játékokra, de Petrucci bízik benne, hogy a végleges létszám meghaladja majd a 300-at.

Az éremtábla negyedik helyét célozták meg a házigazdák

A házigazda britek 12 sportágban legalább 48 érmet akarnak szerezni a július 27-én kezdődő londoni olimpián.
A 2008-as pekingi játékok óta egyértelmű cél a hazaiaknál, hogy a nemzetek közötti rangsorban a legjobb négy között zárjanak, és ezen a mostani bejelentés sem változtatott.
A kínai fővárosban 11 sportágban 47 medált gyűjtöttek a szigetországi sportolók, és ezzel Kína, az Egyesült Államok és Oroszország mögött a negyedik helyen zártak az éremtáblázaton.
Hugh Robertson sport- és olimpiai ügyekért felelős államtitkár szerdán úgy fogalmazott: „az emberek többsége nem az alapján fogja megítélni a játékok sikerességét, hogy milyen jól működik a közlekedés, hanem hogy hol végzünk az éremtáblázaton”.

(Forrás: MTI)