Londonra készülő sportolókkal találkoztak a MOB támogatói

Londonra készülő sportolókkal találkoztak a MOB támogatói

2012. 06. 12.
Megosztás

A Magyar Olimpiai Bizottság Szponzorok klubjának olimpia előtti utolsó eseményére került sor június 11-én.

A margitszigeti Grand Hotelben megtartott rendezvényen a támogatók mellett a londoni ötkarikás játékokra kvalifikációt szerzett sportolók közül is többen megjelentek. Borkai Zsolt MOB-elnök köszöntőjében többek közt a tiszta felkészülésre, becsületes versenyzésre hívta fel a figyelmet.

A Magyar Olimpiai Bizottság elnöke köszönetet mondott a szponzoroknak a támogatásért, a sportolóknak a tisztességes felkészülésért; majd rövid összefoglalót adott az elmúlt hónapokról. Ismertette, hogy az új sporttörvénynek megfelelően átalakult a hazai sportirányítás, a MOB hatásköre kibővült, egyedüli köztestületként irányítja a magyar sportot; a kibővített közgyűlés elfogadta az új alapszabályt, a tagozatok felálltak.

„A versenyzők felkészülése és a londoni előkészületek rendben alakulnak, a nehézségeken többször a támogatóink segítettek át. Ma 147 biztos olimpiai résztvevőnk van, ez a szám még több is lehet, nem minden sportágban zárult még a kvalifikáció. Hogy ilyen szép számú magyar csapat tud részt venni az olimpián, a mellett kiemelem annak fontosságát, hogy versenyzőink tiszta, becsületes versenyzéssel érjék el sikereiket Londonban!” – fogalmazott Borkai Zsolt.

„A Szponzorok klubja rendezvénysorozat utolsó eseményére hétfőn, 46 nappal az olimpia előtt került sor. Az esemény alkalmat teremtett arra is, hogy a sportot is támogató üzleti élet képviselői egymással is kapcsolatba kerülhessenek, a sportolók pedig megoszthassák támogatóikkal kvalifikációs és a felkészüléssel kapcsolatos gondolataikat” – foglalta össze Mihók Ildikó, a MOB marketing igazgatója.