Lovas Petra harmadik Poznanban

Lovas Petra is indulhat a riói olimpián

2016. 06. 04.
Megosztás

A Nemzetközi Asztalitenisz Szövetség (ITTF) döntése értelmében Lovas Petra is indulhat a riói olimpián. Lovas mellett Póta Georgina és Pattantyús Ádám ütheti a kaucsuklabdát idén az ötkarikás játékokon.

Az ITTF még május 21-én osztott ki 7, még szabad kvótát a riói olimpiára. A nemzeti szövetségek közül az indulási szándékot egyedül az ukránok nem erősítették meg. Az így felszabadult helyre Lovas Petra kapott lehetőséget az indulásra a női egyéni versenyszámban.

A női egyéni mezőny 86 indulójának péntek éjfélig kellett visszaigazolnia részvételét az olimpiára. Ezt estig egyedül az ukránok nem tették meg. Ezért a nemzetközi szövetség (ITTF) úgy döntött, hogy a hivatalos indok szerint sérülés miatt nem induló ukrán Margarita Peszocka helyett Lovas Petrának biztosít lehetőséget a szereplésre - tájékoztatta az MTI-t Téglás Péter, a magyar női válogatott szövetségi kapitánya.

Téglás emlékeztetett, hogy a világranglistán 90. helyezett Lovas - aki szombaton ünnepli 36. születésnapját - fél évvel ezelőtt tért vissza a válogatottba, hogy megpróbáljon kvótát szerezni, de eddig úgy tűnt, rendkívül balszerencsésen lemarad róla. A tapasztalt játékosnak ez lesz a második olimpiája, ugyanis 2008-ban Pekingben is asztalhoz állhatott. A szövetségi kapitány örömét fejezte ki, hogy a magyar női asztaliteniszezők egyéniben maximális létszámmal, két fővel vehetnek részt az ötkarikás játékokon.

Lovas kvótájával háromra nőtt a Rióban induló magyar asztaliteniszezők száma, Póta Georginának és Pattantyús Ádámnak ugyanis már korábban biztossá vált a részvétele.

A riói olimpia női egyes mezőnyének elosztása az ITTF honlapján megtalálható.

A riói kvótával rendelkező/szintet teljesítő/indulási jogot szerző/olimpián nevezhető magyar sportolók (149/147+1 fő, zárójelben a kvótát megszerzők neve):

Asztalitenisz (3): Lovas Petra, Póta Georgina, Pattantyús Ádám.

Atlétika (21 versenyző teljesített olimpiai szintet/19 versenyző nevezhető): Baji Balázs (110m gát – 13.44), Helebrand Máté (20 km gyaloglás – 1:22.38), Kővágó Zoltán (diszkoszvetés – 67.36), Pars Krisztián (kalapácsvetés – 79.23), Srp Miklós (50 km gyaloglás – 4:01.44), Papp Krisztina (maraton – 2:36.59), Madarász Viktória (20 km gyaloglás – 1:30.47), Krizsán Xénia (hétpróba – 6322), Szabó Barbara (magasugrás – 1.94), Márton Anita (súlylökés – 18.94 méter), Zsivoczky-Farkas Györgyi (hétpróba – 6389), Simona Staicu (maraton – 2:41.28), Csere Gáspár (maraton – 2:16.30), Szabó Tünde (maraton – 2:41.09), Józsa Gábor (maraton – 2:16.53), Rácz Sándor (50 km gyaloglás – 4:05.03), Gyurkó Fanni (maraton – 2:43.17), Venyercsán Bence (50 km gyaloglás – 4:02.35), Kovács Barbara (20 km gyaloglás – 1:35.10), Erdélyi Zsófia (maraton – 2:35.34), Récsei Rita (20 km gyaloglás – 1:35.33).

Birkózás (8): Lőrincz Viktor (kötöttfogás, 85 kg), Lőrincz Tamás (kötöttfogás, 66 kg), Veréb István (szabadfogás, 86 kg), Varga Ádám (kötöttfogás, 98 kg), Bácsi Péter (kötöttfogás, 75 kg), Sastin Marianna (női 63 kg), Németh Zsanett (női 75 kg), Ligeti Dániel (szabadfogás, 125 kg).

Evezés (3): Pétervári-Molnár Bendegúz (normálsúlyú egypárevezős), Juhász Adrián, Simon Béla (kormányosnélküli kettes)

Judo (8): Csernoviczki Éva (-48 kg), Karakas Hedvig (-57 kg), Joó Abigél (-78 kg), Ungvári Miklós (-75 kg), Csoknyai László (-81 kg), Tóth Krisztián (-90 kg), Cirjenics Miklós (-100 kg), Bor Barna (+100 kg).

Kajak-kenu (17 – 8 férfi és 5 női kajakos, 4 férfi kenus): K-2 200m (Tótka Sándor, Molnár Péter), K-4 1000m (Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Kulifai Tamás, Pauman Dániel), K-1 1000m (Dombvári Bence), K-2 1000m (Dombvári Bence, Hufnágel Tibor), C-1 200m (Hajdu Jonatán), C-1 1000m (Vajda Attila), C-2 1000m (Vasbányai Henrik, Mike Róbert), NK-1 200m (Vad Ninetta), NK-1 500m (Kárász Anna), NK-2 500m (Szabó Gabriella, Kozák Danuta), NK-4 500m (Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Fazekas-Zur Krisztina, Kárász Anna).

Kerékpársport, mountain-bike (1). A kvótát a nemzet kapta, a szövetség döntése alapján Parti András utazik Rióba.

Ökölvívás (1): Harcsa Zoltán (75 kg).

Öttusa (4): Kasza Róbert, Kovács Sarolta, Marosi Ádám, Földházi Zsófia, Demeter Bence (a három kvótát szerzett férfi sportolóból csak kettő indulhat az olimpián).

Sportlövészet (8): Tobai-Sike Renáta (pisztoly), Sidi Péter (puska), Péni István (puska), Szabián Norbert (puska), Csonka Zsófia (pisztoly), Miskolczi Julianna (puska), Tátrai Miklós (pisztoly), Egri Viktória (pisztoly).

Súlyemelés (1): az Eb-n szerzett nemzeti kvóta, a szövetség dönt a Rióba utazó versenyzőről.

Szörf (2): Gádorfalvi Áron és Cholnoky Sára (RS:X).

Tollaslabda (1): Sárosi Laura

Torna (2): Kardos Botond/Hidvégi Vid és Kovács Zsófia/Markra Noémi (a férfi és a női tesztversenyen is mindkét tornász olimpiai kvótát érő helyen végzett, de a szabályok értelmében csak egyikük vehet majd részt az olimpián).

Triatlon (4): ifj. Faldum Gábor, Kovács Zsófia, Tóth Tamás, Vanek Margit.

Úszás (27 versenyző teljesített „A” szintet/a nevezhető versenyzők száma a szövetség döntésétől függ): Takács Krisztián (50m gyors – 21.89), Bernek Péter (200m gyors – 1:47.43; 400m gyors – 3:46.29, 1500m gyors – 15:11.05; 400m vegyes – 4:16.24), Gyurta Gergely (1500m gyors – 14:59.92; 400m vegyes – 4:14.79), Balog Gábor (100m hát - 54.06; 200m hát – 1:57.76), Gyurta Dániel (100m mell – 1:00.42; 200m mell – 2:08.58), Cseh László (100m pillangó – 50.86; 200m pillangó – 1:52.91; 200m vegyes – 1:58.17), Kenderesi Tamás (200m pillangó – 1:54.79), Biczó Bence (200m pillangó – 1:55.80), Verrasztó Dávid (200m vegyes – 1:59.59; 400m vegyes – 4:09.90), Grátz Benjámin (400m vegyes – 4:15.16), Hosszú Katinka (200m gyors – 1:55.41; 400m gyors – 4:05.75; 800m gyors – 8:31.43; 100m hát – 58.78; 200m hát – 2:06.18; 200m pillangó – 2:07.11; 200m vegyes – 2:06.12; 400m vegyes – 4:29.89), Kapás Boglárka (400m gyors – 4:03.47; 800m gyors – 8:21.40; 200m pillangó – 2:08.99; 400m vegyes - 4:40.25), Szilágyi Liliána (100m pillangó – 57.54; 200m pillangó – 2:07.05), Jakabos Zsuzsanna (200m gyors - 1:58.11, 200m pillangó – 2:07.11; 200m vegyes – 2:10.82; 400m vegyes – 4:37.38), Verrasztó Evelyn (200m gyors: 1:58.16, 200m vegyes – 2:12.32; 400m vegyes – 4:41.77), Sebestyén Dalma (200m mell – 2:26.47, 200m vegyes – 2:14.11), György Réka (400m vegyes – 4:39.36), Kis Gergő (400m gyors – 3:49.43), Késely Ajna (200m gyors - 1:58.24, 400m gyors – 4:07.90), Kozma Dominik (200m gyorson – 1:47.43), Zámbó Balázs (200m hát – 1:58.14), Földházi Dávid (200m hát – 1:58.09), Juhász Adél (800m gyors – 8:33.50), Rasovszky Kristóf (1500m gyors – 15:12.89), Burián Katalin (200m hát - 2:10.17), Bohus Richárd (100m gyors – 48.92).

Risztov Éva (800m gyors - 8:33,30) továbbá a kazanyi világbajnokság nyílt vízi 10 km-es számában elért 10. helyével névre szóló kvótát kapott Rióra.

Kvótás helyen áll a férfi 4x100m, 4x200m gyors, 4x100m vegyesváltó, a női 4x200m gyorsváltó.

Vitorlázás (3): Berecz Zsombor (Finndingi), Vadnai Benjámin (Laser Standard) és Érdi Mária (Laser Radial).

Vívás (9+1): férfi párbajtőr-válogatott (Boczkó Gábor, Imre Géza, Rédli András és Somfay Péter szerzte meg a kvótát, az olimpián egy fő tartalékként vesz részt), Knapek Edina és Mohamed Aida (tőr), Szász Emese (párbajtőr), Márton Anna (kard), Szilágyi Áron, Decsi Tamás (kard).

Vízilabda, női válogatott (13): Gangl Edina, Czigány Dóra, Antal Dóra, Kisteleki Hanna Anna, Szűcs Gabriella, Takács Orsolya, Illés Anna Krisztina, Keszthelyi Rita, Tóth Ildikó, Bujka Barbara, Csabai Dóra, Garda Krisztina, Kasó Orsolya szerezte meg a nemzeti válogatottnak szóló kvótát.

Vízilabda, férfiválogatott (13): Nagy Viktor, Bisztritsányi Dávid, Szivós Márton, Hosnyánszky Norbert, Erdélyi Balázs, Hárai Balázs, Zalánki Gergő, Decker Ádám, Bedő Krisztián, Vámos Márton, Varga Dénes, Varga Dániel, Manhercz Krisztián szerezte meg a nemzeti válogatottnak szóló kvótát.

Fontos megjegyezni, hogy több sportágban – például kajak-kenuban, vízilabdában – nem névre szólnak a kvóták, hanem nemzetnek, csapatnak, vagy éppen hajóegységnek. Továbbá egy olimpiai szint teljesítése nem jelenti azt, hogy a sportoló automatikusan indul is az ötkarikás játékokon. Figyelembe kell venni azt is, hogy egy-egy adott versenyszámban – például úszás, atlétika – a szabályok értelmében hány magyar versenyző indulhat az olimpián, hiába érte el több sportolónk az adott versenyszámban az induláshoz szükséges eredményt...

További kvótaszerző lehetőségek

Atlétika: Július 11-ig lehet a szinteket teljesíteni. Pillanatnyilag 21 fő teljesítette az olimpiai szintet, de mivel egy nemzet három sportolót indíthat az olimpián versenyszámonként, így a női maratoni futásban 5 és a férfi 50 km-es gyaloglásban 4 magyar sportoló közül 3-3 indulhat Rióban.

Golf: Július 11-én zárul a ranglista, melyen Rózsa Csilla gyűjti a pontokat az indulás jogáért. A legfrissebb rangsorban (május 30.) a 797. helyen található, esélye a kvótaszerzésre tovább csökkent.

Ijászat: Egy esély még kínálkozik az olimpiai szereplés kivívására: a június 13–19. között Antalyában megrendezendő világkupán, ahol egyéniben és csapatban is 3-3 kvótát osztanak az olimpiára. Az ott induló magyar gárda az egyéni- és csapatversenyen: Banda Árpád, Gajdos Csaba, Buzás Károly.

Műugrás: Kormos Villő várja a kvóták újraosztását toronyugrásban, erről június közepén kaphatunk hivatalos értesítést.

Ökölvívás: Az alábbi versenyen lehet kvalifikációt szerezni: június 7–19., Baku, 5 kvóta/súlycsoport, kivéve a két nehezebb súlycsoport, ahol csak 1 kvóta. A már meglévő egy kvóta mellé Bacskai Balázs és Varga Miklós szerezhet a legnagyobb eséllyel újabbat.

Tenisz: Június 6-án zárulnak a ranglisták, melyek közül egyéniben jelenleg Babos Tímea (45. a legfrissebb rangsorban) áll kvótát érő helyen, a világranglista zárásakor a legjobb 56 kap kvótát. Párosban is lehet esély a részvételre, leginkább úgy, ha a legjobb tíz között lesz a rangsorban.

Úszás: Július 3-ig lehet A- vagy B-szintet teljesíteni az egyéni számokban. A május 31-én zárult váltó számokban mindhárom férfi váltószámban és a női 4x200m gyorsváltóban szereztek a magyarok indulási jogot. Huszonheten értek el eddig az egyéni számokban A-szintet, azonban nemzetenként ketten indulhatnak egy-egy versenyszámban. A 4 váltószámban további max. 8 sportoló nevezése lehetséges, de a nevezett versenyzőknek úszniuk kell a váltóban az előfutamban vagy a döntőben.


(MOB - MTI, fotó: mob archivum)