Lovassy Krisztián a Top harmincba vágyik, magyar sportdiplomácia az olimpia alatt

Lovassy Krisztián a Top harmincba vágyik, magyar sportdiplomácia az olimpia alatt

2012. 07. 19.
Megosztás

Sajtótájékoztatón mutatta be kerékpárját az olimpiára készülő Lovassy Krisztián, aki az országúti mezőnyversenyen képviseli a magyar színeket.

Az eseményen részt vett a sportág hazai elnöke, aki elmondta, a drukkolás mellett sportdiplomáciai eseményre is készülnek Londonban.

A sprintertudását több nemzetközi viadalon megmutató, 24 esztendős kerekes a városligeti eseményen, amellett, hogy bemutatta Carrera kerékpárját, elmondta, a mezőnyverseny során a legjobb 30-ban szeretne végezni. A jövő szombati futam végén, a befutó előtti sprinten, ha jól helyezkedik, meglepetést okozva még a dobogót sem tartja kizártnak.

Lovassy Krisztián elmondta, az olimpiai pályát videón elemezte, nem tartja olyan nehéznek, mint a tavalyi vébé, vagy az idei országos bajnokság útvonalát. „Egy, közel 1800 méteres emelkedő lesz benne, de az is nagytányéros” – emelte ki, majd hozzátette, a táv közel 250 km-es, van benne egy szakasz, amelyet többször ismételnie kell a résztvevőknek. A magyar kerekes jövő hét kedden utazik, így több napja lesz, hogy szokja a londoni időjárást, ismerkedjen a pályával, mely az angol sztársprinternek, Mark Cavendishnek „fekszik” igazán. Lovassy e hét végén, az olimpiai felkészülés utolsó állomásaként részt vesz a nemzetközi pontszerző, Szerencs-Miskolc-Isaszeg-Budapest útvonalú Central European Tour-on.

A sajtótájékoztatón – melyet Sipos János és Knézy Jenő kommentátorok moderáltak, és melyen megjelent Stubán Ferenc országúti kapitány is – a sportoló bemutatta olimpiai kerékpárját, valamint magyaros mintákkal díszített, egyedi tervezésű mezét.

„Ilyen merev bringám még nem volt – ez a sprinteknél nagy segítség lesz!” – mondta Lovassy, ismertetve 20 sebességes sportszerét, melynek váza 1400 gramm, a kerékpár picit több, mint 7 kg; a nagyobbik fogaskerék elöl 53, a kisebbik 39 fogú, hátul 11-23 fogú kerekek vannak felszerelve.

A kerekes hivatalos kísérője az olimpián Takács Gyula lesz. Krisztián munkáját nehezíti, hogy a 145 fős mezőnyben egyedüli magyarként áll rajthoz, és a több versenyzőt felvonultató országokkal szemben, neki nem lesz versenyző segítője; a viadal alatt az úgy nevezett neutrál kocsi és szervezők által biztosított autóból Takács Gyula állhat majd rendelkezésére.

A kerekest Londonban dolgozó magyarok is várják, a korábbi két egykori válogatott bringás: Hegyes János és Ragó Tibor láthatja el tanácsokkal.

A verseny idejére, a helyszínre utazik a Magyar Kerékpársportok Szövetségének elnöke, Madarász Gábor, aki sportdiplomáciai eseményre is készül. „Londonban amellett, hogy Krisztiánnak drukkolok, tárgyalni fogok a Nemzetközi Kerékpáros-szövetség ír elnökével, Pat McQuaid-del, a megbeszélést előre leegyeztettük” – mondta a tavasszal megválasztott sportvezető.