Magasabb a sugárzás a megengedettnél a 2020-as olimpia helyszínén

Magasabb a sugárzás a megengedettnél a 2020-as olimpia helyszínén

2013. 10. 09.
Megosztás

Tokiói polgárok egy csoportja - szemben a hivatalos kormányzati adatokkal - a megengedettnél magasabb sugárzási szintet mért a japán főváros több olyan sportlétesítményénél is, amelyek a 2020-as nyári olimpia versenyhelyszínéül szolgálnak.

A japán napilap beszámolója szerint az aktivisták áprilisban és májusban például a lovasversenyek otthonául szánt Jumenosida Stadionban regisztráltak a maximálisan megengedettnél több mint négyszer magasabb értéket. A radioaktivitás a normálisnál jóval magasabb volt a főváros más pontjain, így a Tokió Városi Sportcsarnokban és a Jojogi Stadionban is.

A civil tömörülés 2011-ben alakult, röviddel azután, hogy a Tokiótól 400 kilométerre fekvő fukusimai atomerőműben nukleáris baleset történt a március 11-ei földrengés és tengeri szökőár következtében. A rengeteg áldozatot követelő katasztrófa után óvintézkedésként kitelepítettek 80 ezer embert az erőmű 20 kilométeres körzetéből, illetve a sugárzó anyaggal különösen súlyosan szennyezett településekről.

A Tokióban méréseket végző csoport saját tapasztalait angolul és franciául is rögzítve ez év júniusában megküldte a riasztó adatokat a Nemzetközi Olimpiai Bizottság akkori vezetőjének, Jacques Rogge-nak és több mint 200 nemzeti olimpiai bizottságnak is, ám válasz nem érkezett - írta a japán lap.

Tokiónak szeptemberben ítélte oda a NOB a 2020-as nyári olimpiát.

(Forrás: MTI)