Magyar kupa döntő uszodaavatással

Magyar kupa döntő uszodaavatással

2013. 10. 10.
Megosztás

A férfi vízilabda Magyar Kupa négyes döntőjét hivatalosan az esemény alkalmával avatandó új uszodában rendezik meg.

"A sportág szempontjából nagy jelentőséggel bír a beruházás, az egész hazai vízilabda-társadalom örül annak, hogy Szolnoknak új fedett uszodája lesz. Ennek a megünneplésére nagyszerű alkalom a Magyar Kupa négyes döntője" közölte Nemcsik Balázs, az MVLSZ főtitkára a szövetség honlapján. Hozzátette: a szolnoki az első olyan uszoda, amely a társaságiadó-kedvezmények (TAO) adta lehetőségek kihasználásával épült fel, új infrastruktúrát teremtve ezzel.

Mohi Zoltán, a szolnoki klub ügyvezető elnöke a beruházásról szólva elmondta, hogy a meglévő 33 méteres medencét fedték be egy végleges, nem könnyűszerkezetes tetővel, mellé pedig egy főépületet alakítottak ki. Ott kaptak helyet a szociális helyiségek, az öltözők, az emeleten irodák, konditerem és egyéb helyiségek. A medencetér mellett egy 530 fős lelátó készült el, az uszoda befogadóképessége ugyanakkor alkalmanként 1100 főre emelhető.

A főépület mellett egy kültéri, kombinált, rekortánnal borított sportpályát is felépítettek, ahol a labdarúgásnak, a lábtenisznek és a kosárlabdának lehet hódolni, emellett egy 10x10 méteres melegvizes medencét is kialakítottak. A beruházás nettó 870 millió forintba került, amelynek 70 százalékát a TAO-pénzekből finanszírozták. A hivatalos avatás előtt várhatóan már az új uszodában bonyolítják le az október 19-re kiírt Szolnok-Vasas bajnoki rangadót is.

A kupa négyes döntőjébe a Szolnoki Dózsa-KÖZGÉP VSC, a Kaposvári VK, az A-Híd Szeged VE és a TEVA-Vasas jutott be. Az elődöntők párosítását november 4-én készítik el.

Az MK-finálé programja:

november 16., szombat:
1. elődöntő 14.45
2. elődöntő 16.30

november 17., vasárnap:
döntő 16.15

(Forrás: MTI)