Kilencedik lett Rióban a Juhász, Simon evezőspáros

Magyar olimpikonokkal rajtol az evezős-vb

2017. 09. 23.
Megosztás

Vasárnaptól egy héten át a floridai Sarasota-Bradentonban rendezik meg az evezősök világbajnokságát, amelyen Galambos Péter személyében éremesélyes magyar is indul. A normálsúlyú kormányos nélküli kettesek között tavaly Európa-bajnok és olimpiai-9. Juhász Adrián, Simon Béla kettős ezúttal Kolláth Vandával kiegészülve kormányos kettesben versenyez.

A könnyűsúlyú egypárvezősök között versenyző, 31 éves váci sportoló korábban nyert már két-két ezüst- (2012, 2016) és bronzérmet (2010, 2013) a vb-ken, s idei formáját tekintve most is esélyes a dobogóra. A világkupa-sorozat mindhárom 2017-es versenyén az első három között zárt - Belgrádban nyert, Poznanban második, Luzernben pedig harmadik volt -, míg a csehországi Racicében rendezett Európa-bajnokságon ezüstérmet akasztottak a nyakába.

Rajta kívül még három magyar egység száll vízre a vb-n négy számban: a Fiala Balázs, Tamás Bence, Csiszár Péter és Krpesics Péter alkotta könnyűsúlyú kvartett négyesben és négypárban is elindul - előbbi számban a kevés nevező miatt már biztosan döntős -, a Szigeti Roland, Forrai Dávid duó pedig a könnyűsúlyú kormányos nélküli kettesek között próbálkozik majd. Érdekesség, hogy a normálsúlyú kormányos nélküli kettesek között tavaly Európa-bajnok és olimpiai-9. Juhász Adrián, Simon Béla kettős ezúttal Kolláth Vandával kiegészülve kormányos kettesben versenyez.

Az Irma hurrikán jelentős károkat okozott a térségben, de a szervezők szerint az előzetes félelmekkel ellentétben a pályát és környékét közvetlenül nem érintette a pusztító vihar. Mint mondták, a károk nem jelentősek, így fel tudtak készülni a világ legjobb evezőseinek fogadására, s az idei legjelentősebb regatta lebonyolítására.

A vb vasárnap és hétfőn az előfutamokkal rajtol, a magyar érdekeltségű döntőket jövő pénteken, illetve vasárnap rendezik majd.

A magyar indulók:
férfiak:
könnyűsúlyú egypár:
Galambos Péter (Vác Városi Evezős Club)
könnyűsúlyú négyes:
Fiala Balázs (Magyar Testgyakorlók Köre), Tamás Bence (MEC-Vasas), Csiszár Péter (Vác Városi Evezős Club), Krpesics Péter (Tisza Evezős Egylet)
könnyűsúlyú négypár:
Fiala, Tamás, Csiszár, Krpesics
normálsúlyú kormányos kettes:
Juhász Adrián, Simon Béla (mindkettő Pénzügyőr SE), kormányos: Kolláth Vanda
könnyűsúlyú kormányos nélküli kettes:
Szigeti Roland, Forrai Dávid (mindkettő Győri Atlétikai Club)

A paraversenyekben Pető Zsolt (Győri Atlétikai Club, PR1) és Lőrincz Krisztina (Csepel Evezős Klub, PR1) képviseli a magyar színeket.

A korábbi világbajnokságok magyar érmesei:

egypár: Ambrus Mariann egy ezüst (1975) és két bronz (1977, 1978), Sarlós Katalin egy bronz (1989)
könnyűsúlyú egypár: Kokas Gergely egy bronz (1999), Galambos Péter két bronz (2010, 2013) és két ezüst (2012, 2016)
kétpár: Haller Ákos, Pető Tibor két arany (2001, 2002)
könnyűsúlyú kétpár: Varga Tamás, Hirling Zsolt egy arany (2005)

(MTI, fotó: MTI)