Magyar résztvevők az egyetemi sport világkonferenciáján

Magyar résztvevők az egyetemi sport világkonferenciáján

2019. 03. 08.
Megosztás


A 29. Téli Universiadé keretében március 5-7. között a szibériai Krasznojarszkban rendezték a Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség (FISU) XXXII. Világkonferenciáját innováció, oktatás és sport témakörben. Az Universiadén dolgozó magyar delegáció 8 fővel vett részt az egyetemi sportról szóló tudományos programban, köztük dr. Kamuti Jenő, a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnöke, a MOB elnökségének tagja, a Nemzet Sportolója.

A három napos konferencián a magyar küldöttségből dr. Székely Mózes, a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS) főtitkára, az ELTE tudományos főmunkatársa, Ducz Barbara, az MEFS versenysport-koordinátora és Palusek Erik, az MEFS kutatója, az ELTE doktorandusza is tartott magyar vonatkozású előadást. A szekcióülésen elhangzottak fókuszában az egyetemi szabadidősport hazai programjai, sport témájú kutatások, és jó gyakorlatok álltak. Az Európai Egyetemi Sportszövetség projektje képviseletében Fodor Anett, a MOB Nők a Sportban Bizottságának tagja beszélt az önkéntesség szerepéről.

Az MEFS 2012-ben készült Hajós Alfréd Terve, az egyetemi sport 2013-2020 közötti szakmai programja hosszú évtizedek után először helyezte középpontba az egyetemi szabadidősportot. Célul tűzte ki motivációs programok indítását és a sportolási lehetőségek bővítését, amelyek alapjául a Hallgatói Önkormányzatok Országos konferenciája (HÖOK) és az ELTE közös felmérése szolgált. A konferencián ebből a munkából ismerhettek meg részleteket a világ 5 kontinenséről érkezett résztvevők - számol be hírében az MEFS honlapja.

A konferencia egy másik kiemelt témája a világméretű sportesemények hatásainak elemzése volt. A svájci székhelyű Nemzetközi Sporttudományi és Technológiai Akadémia (AISTS) vizsgálata szerint a 2015-ös gwangju-i Universiadé a felkészülés 5 éve alatt közel 10.000 munkahelyet teremtett (a szervezőbizottságban dolgozókon túl további 6740 közvetett állást), és 58 Mrd Ft-nak (231,5 Mrd Won) megfelelő tényleges gazdasági növekedést generált, az infrastruktúra-fejlesztések nélkül. Mindez összhangban áll a FISU 2027-ig tartó stratégiai céljaival: az Universiadék növekvő presztízsű események, amelyek megrendezését sem a politikai döntéshozóknak, sem a sportot kedvelőknek nem szabad kihagyniuk.

Mint ismeretes, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöksége a szerdai ülésén döntött arról, hogy támogatja a 2025-ös budapesti Universiadé pályázati szándékot.

(A képen balról dr. Kamuti Jenő, Pavel Kolobkov, a krasznojarszki Universiadé szervezőbizottságának elnöke, orosz sportminiszter, olimpiai bajnok párbajtőrvívó és dr. Székely Mózes).

(MEFS-MOB, fotó: MEFS)